Nagyon nehéz olyan módszert találni a bedőlő bankok megmentésére, ami egyáltalán nem terheli meg az adófizetőket – állítják a lapunknak nyilatkozó szakértők. A válság előtt mindez nem is sikerült, a nyugat-európai államok jelentős összegeket költöttek arra a köz pénzéből, hogy megóvják az összeomlástól azokat a túl nagy méretűre duzzadt pénzintézeteket, amelyek bedőlése az egész gazdaságot magával ránthatta volna. A bankszanálásról szóló törvénytervezet, amelyet nemrégiben nyújtott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a parlamentnek, épp azt célozza, hogy csak a legvégső esetben terhelje meg az adófizetőket, akkor, ha a többi eszköz már hatástalannak bizonyult. A törvényt egyébként azért most nyújthatta be a kormány, mert a tagállamoknak be kell építeniük a saját jogrendszerükbe azokat az uniós rendelkezéseket, amelyek a bankunió létrehozásának alapjait jelentik.
A bankmentés költségeit az elképzelés szerint az az alap fedezné, amelyet a bankok töltenek fel pénzzel. A Portfólió.hu számításai szerint tíz év alatt körülbelül 120 milliárdot kell összeadniuk a pénzintézeteknek. Ezzel kapcsolatban a lapunknak nyilatkozó szakértők megjegyezték, hogy egyáltalán nem mellékes, kapnak-e valamiféle adókedvezményt a pénzintézetek a befizetett összegek után, vagy teljes egészében a bank tulajdonosainak nyereségét terheli, mivel abban az esetben, ha a bankok által elhelyezett összeg egy része az állam bevételeit csökkenti, akkor gyakorlatilag az adófizetőktől von el pénzeket. A törvény kapcsán azt is kiemelték, hogy igen aggályosnak tűnik a jogszabály azon kitétele, hogy a szanálási terv nem nyilvános, mert így az adófizetők nem lehetnek tisztában annak költségeivel.
Az átláthatóság már csak azért is fontos lenne – jegyezték meg –, mert abban az esetben, ha a szanálási alap nem tudja fedezni a bank megmentésének a költségeit, az uniós szabályok szerint az állam is adhat pénzt a probléma megoldására. Tehát nincs teljes egészében megtiltva, hogy az állam közpénzt használjon egy-egy bank megmentésére. Igaz, az is ki van kötve az uniós szabályozásban, hogy az államok által a bankmentésre fordított összeget legkésőbb tíz év alatt vissza kell kapniuk a költségvetéseknek. A javaslat azt is kimondja, hogy a veszteségekért elsőként a tulajdonosoknak kell viselniük a felelősséget, őket követik a hitelezők. A betéteseket nem érheti kár, már csak azért sem, mert a megtakarításaikért az Országos Betétbiztosítási Alap vállal garanciát.
Magyarországon a szanálást a Magyar Nemzeti Bank vezényelheti le, igen tág jogosítványokkal: gyakorolhatja a bajba kerülő bank tulajdonosainak összes jogát és hatáskörét, és ha indokoltnak tartja, elbocsáthatja a vezetőket is. A tulajdonosok részesedését pedig szabadon felhasználhatja a szanálás lefolytatására. A jegybank még a szanálás költségeit is felszámolhatja az adott banknak. Ezek a jogosítványok azonban csupán a hazai tulajdonú bankok, vagyis az OTP, az FHB, a TakarékBank és a takarékpénztárak esetén lennének érvényben, a külföldi tulajdonú pénzintézetek szanálását egy nemzetközi kollégium vezényelné le, amelyben minden érintett ország hatósága helyet kapna. Lapunk megkereste a jegybankot, hogy többet tudjon meg a szanálások költségeiről, de mint megtudtuk, a törvény elfogadásáig nem kívánnak nyilatkozni ezekről a kérdésekről.
