Az uniós pénz pörgeti a hazai gazdaságot

Romhányi Balázs, a KFIB vezetője szerint van, aki átoknak tartja az uniós támogatásokat.

– De miért akart a kormány mindenáron lazítani?
– A fáma szerint gyakorlatilag már a választások előtt eldöntötte a Fidesz vezetése, hogy egykulcsos személyijövedelemadó-rendszert vezet be. Azt hitték, hogy a felső tíz-húsz százaléknyi réteg adóterhelésének csökkentése gyorsan dinamizálni fogja a gazdaságot, és így a magasabb GDP miatt beérkező adótöbblet ellentételezni fogja a kulcscsökkentés miatti bevételkiesést. Nem így történt. A legnagyobb nyertesek, a jól fizetett alkalmazottak, természetesen nem teremtettek munkahelyeket, az alacsony jövedelműek helyzete viszont drámaian romlott. Azt nem tudta ugyanis a kormány, hogy az úgynevezett egykulcsos szja – Grúziát leszámítva – a világon mindenhol valójában két kulcsot jelent: bizonyos jövedelemhatárig nulla a kulcs, és csak afölött jelenik meg egy viszonylag alacsony (tipikusan 20 százalék alatti), egységes kulcs. Vagyis csak eltűnik a magas jövedelmek magas adókulcsa, de nem emelkedik meg az alacsony jövedelmek terhelése.

– Az egykulcsos adó tehát nem járult hozzá a növekedéshez, miközben elég nagy lyukat ütött a büdzsé bevételi oldalán. Csak emiatt kellett 2012-ben kiigazítani a büdzsét, vagy szerepet játszott az eurózóna 2011-ben eszkalálódó válsága is?
– A kormányváltáskor eleve volt még egyenlegprobléma, de az szja-csökkentés mellett bejött a családi adókedvezmény, a társaságiadó-kulcs csökkentése 500 millió forint nyereség alatt, valamint a nők 40 program. Ezek együttes hatását leplezte el egy évig a magán-nyugdíjpénztári vagyon bekebelezése, 2012-ben viszont eljött az igazság pillanata. A Matolcsy György által megvalósított megszorítás, bocsánat, kiigazító csomag mintegy 1600 milliárd forintot érintett hivatalosan. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a magán-nyugdíjpénztári járulékok átirányítása eredetileg ideiglenesként szerepelt a tervekben, akkor a 2012-es csomag nagyobb volt, mint amilyet 2007-ben kellett végrehajtania a Gyurcsány-kormánynak. A hatás most sem maradt el: a gazdaság ismét recesszióba került. Mindezzel párhuzamosan a kormány is érezte, hogy gond van az alacsony jövedelműek túladóztatásával, de válaszul a minimálbért emelték meg, ami persze a növekedő bérköltségek miatt a hazai kis- és középvállalkozásoknak okozott leginkább gondot. Az eurózóna válsága ugyan jelentősen növelte a kormányra nehezedő nyomást, hogy kiigazítson, de nem a költségvetési egyenleg romlásán keresztül, hanem azért, mert egyre nehezebb volt eladni a magyar állampapírokat. A büdzsé szempontjából a 2013-as esztendő volt az első, amikor kialakult egyfajta egyensúlyi állapot az államháztartásban.

– Mennyit segítettek az Európai Uniótól érkező transzferek a büdzsé egyensúlyának megteremtésében?
– A 2010-es kormányváltáskor hazánk időarányosan nagyjából ott tartott az uniós források lehívásában, mint a többi kelet-közép-európai tagállam. 2012-re viszont durván lemaradt a régiós versenytársakhoz képest. Ekkor döntött úgy a kabinet, hogy felpörgeti a kifizetéseket, amit nagyban segített a beruházások túlárazása. Persze lehet, hogy az intézményrendszer átalakítása is segített a gyorsítási folyamatban. Bár tény, hogy 2013-ra korábban sosem látott mértékben kezdtek beáramlani az EU-források, és ez jót tett a magyar költségvetésnek is, de ne felejtkezzünk el két másik tényezőről sem. Az egyik, hogy a magánnyugdíjak államosítása óta a GDP 1,3-1,4 százalékát elérő járulékok most már az államkasszába érkeznek, a másik, hogy a nyugdíjpénztári vagyon bő felét kitevő állampapírok után már nem kell kamatokat fizetni.

– Áttérve a költségvetés kiadási oldalára, mennyire sikerült az elmúlt években a takarékos állam elvét megvalósítani?
– A számokból az látszik, hogy a büdzsé bevételeivel párhuzamosan a kiadások is növekedtek, a minőség mégsem javult. A magyar bürokrácia jelenlegi és korábbi állapota teljesen alkalmatlan arra, hogy bármilyen kormány akármilyen középtávú gazdaságpolitikai célját elérje. Miközben a magánszektorban lezajlott a rendszerváltás, az államigazgatásban nem. Kutatóként is gyakran tapasztalom, hogy az államigazgatás óriási energiát fektet olyan információk gyűjtésébe, amelyeket soha senki nem használ semmire, miközben más, közgazdasági értelemben értékes mutatókat nem is mér. Gyakran születnek emiatt olyan gazdaságpolitikai döntések, amelyek egyáltalán nincsenek adatokkal alátámasztva. Persze minőségi információkat nem lehet a döntések előtti 24 órában összegyűjteni. Magyar betegség az is, hogy ha egy kicsit is jobb helyzetbe kerül a büdzsé, a politikusok azonnal költekezni akarnak, és a magyar intézményrendszer ezt nagyrészt kiszolgálja. A nemzetközi tapasztalatok szerint nem érdemes a politikusi hajlamok megváltozására várni. Intézményrendszert kellene építeni.