A koronavírus-járvány miatt elindított gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb feladata a munkahelyek megőrzése – mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön az ITK Holding Zrt. debreceni üzemében, ahol két hét leállást követően újraindult az autóbuszok gyártása.
A következő években 9200 milliárd forint kerül a gazdaságba
A járvány miatt elindított gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb feladata a munkahelyek megőrzése.
Palkovics László hangsúlyozta: a járványügyi helyzetben a kormánynak két fontos cél mentén kell intézkedéseket hoznia. Egyrészt a vírus terjedését olyan szinten kell tartani, hogy a fertőzöttek száma az egészségügyi kapacitásokat ne haladja meg. Másrészt viszont arra is figyelni kell, hogy az ország gazdasága ne álljon le.
Hozzátette: a héten meghirdetett, öt fő pontból álló akciótervben a következő években 9200 milliárd forint kerül a gazdaságba.
A miniszter hangsúlyozta: a gazdaság élénkítésére szánt forrás nem lehet felelőtlen vállalás, fontos a stabilitás. Céljuk, hogy a költségvetési hiány ne érje el a 3 százalékot.
Az akciótervben szereplő intézkedések közül kiemelte a csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak állami támogatását, és beszélt arról is, hogy azoknak a mérnököknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság high-tech gazdasággá váljon, jövedelmük egy részét biztosítja a kormány.
A miniszter az ITK Holding Zrt.-t a magyar gazdaság olyan jó példájaként említette, amelynek üzleti modelljében nem csak világszínvonalú autóbuszok gyártása szerepel, hanem egy komplex közlekedési szolgáltatási ágazat kiépítésével a teljes értékláncot megjeleníti. „Ez a modell sikeres volt eddig, és sikeres lesz ezután is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az ITK az első gyártó Magyarországon, amely a leállást követően újraindította a termelést.
Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: az önkormányzatoknak és a kormányzatnak a válságkezelés minden területén össze kell fogni. Emlékeztetett: Debrecen az elmúlt években egyértelműen haszonélvezője volt a kormány gazdaságfejlesztési stratégiájának. Több tízmilliárd forint támogatás érkezett a városba munkahelyteremtő beruházásokra. „Debrecen kötelessége, hogy támogassa a kormányt a gazdaság megerősítésében” – fogalmazott.
Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az autóbusz-gyártást két hét leállás után kezdték meg újra. A termelés elindításával a cég hozzájárulhat a régió és Debrecen gazdasági stabilitásához. A leállás ideje alatt az üzem dolgozói fizetett szabadságon voltak, a gyár területét fertőtlenítették, és egy olyan logisztikai rendszert építettek ki, amellyel a beszállítóktól érkező részegységeket is fertőtleníteni tudják – ismertette.
A debreceni gyárban Mercedes-Benz Reform 500 LE típusú autóbuszokat készítenek. A cég valamennyi idei megrendelését teljesíteni szeretné. Év végéig a gyár teljes kapacitását lekötötték rendelésállománnyal, biztosítani tudják a vállalat hosszú távú stabilitását – fűzte hozzá Kossa György.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEnnyi volt, emelni kell a közös költséget, ha nem akarunk nagyon nagy bajba kerülni
Nincs más választás.
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a részleteket.
Nagyon jó oka van rá a magyarnak, ha nem ad borravalót
Elmondjuk azt is, mi az az ok.
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Egyre többen csinálják, egyelőre nem látni a kiutat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök
Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet
Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja
Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon
Hányinger kerülgette filmes csókja közben a világhírű színésznőt
Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó
A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak
Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Somogy vármegyei jelöltjeire! (Nagyiskolák)
Lékai Máté sejtelmesen a visszavonulásáról beszélt, Mikler itthon maradt
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEnnyi volt, emelni kell a közös költséget, ha nem akarunk nagyon nagy bajba kerülni
Nincs más választás.
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a részleteket.
Nagyon jó oka van rá a magyarnak, ha nem ad borravalót
Elmondjuk azt is, mi az az ok.
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Egyre többen csinálják, egyelőre nem látni a kiutat.