Ellehetetlenült a lakáseladások jelentős része

Egyelőre jelentősen csökkenő forgalom és stagnáló árak jellemzik a lakáspiacot, amely az első sokk után próbál magához térni. A szak­értői előrejelzések is sokkal bizonytalanabbak, az ugyanakkor elég valószínűleg látszik, hogy a járványügyi helyzetben javarészt ellehetetlenülnek az eladások.

2020. 04. 06. 13:30
null
20020323 Budapest hóesés Koronavírus illusztráció Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egészen döbbenetes lakásadásvételi számokról közölt becslést a Duna House a napokban: eszerint március­ban 23 százalékkal kevesebb lakás cserélt gazdát, mint 2019 harmadik hónapjában. A tavalyi és az idei már­cius utolsó hetét összevetve harmadára esett az adásvételek száma. A hirtelen megváltozó helyzethez minden szereplő – vevő, eladó, közvetítő – próbál alkalmazkodni, ugyanakkor bármilyen előrejelzést adni most sokkal nehezebb.

– Amíg a mostani helyzet fennáll és a hatósági előírásoktól függetlenül az emberek józan belátása is megkívánja, hogy amennyire lehet, a személyes kontaktusoktól lehetőleg tartsák távol magukat, részben ellehetetlenülnek a lakáseladások is – mutat rá Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója. Jelenleg ugyanis a legtöbben nem szívesen fogadnak idegeneket, kerülik az ingatlanok bemutatását. A határozott vételi szándékkal piacra lépő vevők pedig a bizonytalan kilátások miatt sok esetben inkább elhalasztják a vásárlást.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető elemzője szerint a kínálati árak stagnálnak, de az árakra ható tényezőkben még sok a bizonytalanság. – Az egyértelműen látszik, hogy az adásvételi számok a veszélyhelyzetben csökkennek, emiatt a piacon maradó vevők alkupozíciója jelentősen növekszik – fejti ki a szakértő. Szerinte a visszafogottabb vételi és eladási kedv három dologra utal. Egyrészt a szereplők átmeneti állapotként tekintenek a rendkívüli helyzetre, ezért aki teheti, elhalasztja az adásvételt. Ugyanakkor az is látszik, hogy az ingatlanpiacon az élet nem állt meg, csak átalakult. A talán legfontosabb tanulság pedig az, hogy a potenciális vevők, eladók és az őket segítő ingatlanközvetítők egyaránt az egészségük megőrzését tekintik a legfontosabbnak.

Eközben olyan is akad, aki már hosszabb távú tanulságokat próbál kihámozni a jelenlegi folyamatokból. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője azt mondja, mivel az otthoni munkavégzés lehetőségével valószínűleg később is gyakrabban fognak élni a munkavállalók, ez a lakáspiacon is éreztetni fogja hatását. – Korábban is megkönnyítette az eladást a terasz vagy más típusú kinti helyiség megléte, ami a jövőben még inkább igaz lehet. Egy kétszobás lakás esetében körülbelül öt, ennél nagyobb, családi lakóingatlannál nyolc-tíz négyzetméteres erkélyre van szükség. Ekkora térben már kényelmesen elférhet a kerti bútor és egy kisebb asztal is, tehát ezt akár otthoni munkavégzésre is használhatjuk – közli a vezető elemző, hozzátéve, hogy családosoknál még inkább felértékelődhetnek a kertes házak és a kertkapcsolatos társasházak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.