Kevés család tervezi meg a költségvetését

Magyar Nemzet
2020. 02. 29. 9:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Indul a mintegy 200 ezer diák pénzügyi ismereteit erősítő Pénz7 programsorozat, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg a nemzetközi programokhoz kapcsolódva – jelentette be Varga Mihály.

A Pénzügyminiszter jelezte: segítséget kell nyújtani az embereknek ahhoz, hogy a mindennapi élethez, megtakarítások tervezéséhez, öngondoskodási formák kiválasztásához megfelelő pénzügyi ismeretük legyen. Rámutatott arra, hogy a magyar családok alig negyede tervezi meg költségvetését, miközben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagországaiban az arány hatvan százalék.

– A programsorozat központi témája idén a biztosítás és a korszerű pénzhasználat, a digitális biztonság – ismertette a távirati iroda tudósítása szerint a miniszter. A célkitűzések között szerepel, hogy a pénzügyi és a vállalkozási ismeretek beépüljenek a közoktatásba.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a rendezvénysorozat az elmúlt években kiegészült a vállalkozói ismeretek oktatásával is. Ez azért fontos, mert Magyarországon a negyven év alatti vállalkozók aránya mindössze 27 százalék.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára pedig arról beszélt, hogy a programsorozatot március 2. és 6. között rendezik meg, több mint 1100 iskola 207 ezer diákjának mintegy kilencszáz önkéntes szakembere tart 11 500 órát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.