
Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
Az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV olajvállalat már a jövő héten bejelenti a fekete-tengeri földgáztartalékok kitermelésének megkezdését. Erről Niculae Bădălău román miniszter beszélt a bukaresti közszolgálati televíziónak. A cégek döntését az befolyásolhatta, hogy az utóbbi hetekben a bukaresti kabinet tárgyalásokat folytatott az energiaszektor fontos szereplőivel, s ezek nyomán néhány nappal ezelőtt enyhített annak a korábbi kormányrendeletnek a kitételein, amely adózási szempontból hátrányosan érintette volna többek között a gázkitermelésben érintett két cégóriást is.
Az OMV–Petrom 779,9 millió euró értékű beruházást tervezett az idei évre a kitermelési szektorban. Februárban ugyanakkor az osztrák vállalat a beruházással kapcsolatos döntés halasztásáról adott ki közleményt.
Bădălău azt is megemlítette, hogy épül a BRUA (Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria) gázfolyosó, és a fekete-tengeri gázt a BRUA-ig eljuttató Tuzla–Podisor-vezeték finanszírozása is megoldódott. A kétoldalú megállapodás szerint Románia 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren kitermelt gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter néhány héttel ezelőtti marosvásárhelyi látogatásán újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Magyarország mindent megtett azért, hogy a Fekete-tengeri lelőhelyekről kitermelendő romániai forrásokból földgázt vásárolhasson: magyar cégek kötötték le a két ország közötti összekötő (interkonnektor) kapacitásának jelentős részét, a magyarországi oldalon az infrastruktúra készen áll. Hozzátette, nem szólhat bele az energiaszektort érintő román szabályozásokba, csak jelezni tudja az osztrák és amerikai cégeknek, hogy Budapest érdekelt a termelés megkezdésében.
Kaderják Péter, a magyar kormány energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára az erdélyi Krónikának korábban elmondta: a beruházás első, jelenleg megvalósítás alatt álló szakasza lehetővé teszi, hogy Romániából 2019 végétől évi 1,75 milliárd köbméternyi gázt lehessen szállítani Magyarországra.
A határkeresztező vezeték Románia irányában 2010 óta képes ekkora mennyiség kiszállítására. A projekt második fázisában az érintett szállításirendszer-üzemeltetők a határkeresztező vezeték szállítóképességét mindkét szállítási irányban évi 4,4 milliárd köbméterre tervezik emelni 2022 végére. Az államtitkár kiemelte, Románia és Magyarország számára is prioritás a projekt megvalósulása, amelyben mindkét ország kormányzati, szabályozói és ipari szereplői is szorosan együttműködnek.
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. rendelkezik mindazon feltételekkel, melyekkel a jövőben várhatóan növekvő román–magyar földgázszállításhoz szükséges magyar fejlesztések határidőn belül végrehajthatók. Az üzembe lépés így a tervezett időzítésnek megfelelően 2019 negyedik negyedévére várhatóan megtörténik. A romániai gázszállítási rendszert üzemeltető Transgaz júniusban kezdte meg a BRUA gázfolyosó romániai szakaszának építését.
Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója úgy véli, Közép-Európa és az Európai Unió érdekeit szolgálja a projekt, de megfelel az Egyesült Államok céljainak is, sőt hosszú távon Oroszországnak is kedvez, mert az összeurópai exportja nem fog csökkenni, s ha erősödik biztonságunk és gazdasági teljesítményünk, akkor hasznosabb partnerek lehetünk Moszkva számára is.
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében rendezett konferencián szólalt fel a nemzetgazdasági miniszter.
Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?
Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria
Ez a csillagjegy ma pénzügyekben is szerencsés hírt kaphat
Nógrádi György elmondta, kitől retteg a brüsszeli elit
A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Korlátozzák a mobilszolgáltatásokat a fővárosban
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
A nagyváradi magyarság Festum Varadinum rendezvénysorozatának keretében rendezett konferencián szólalt fel a nemzetgazdasági miniszter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.