– A közelmúltban petíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). Mi a célja az aláírásgyűjtésnek?
– A gazdatársadalom is készül a májusi európai parlamenti választásokra. Az embereknek tudniuk kell az igazságról, tisztában kell lenniük azzal, mekkora tétje van a voksolásnak. Mindenkinek tudnia kell, hogyan zajlik a brüsszeli vegykonyhákban a méregkeverés. A tervek közt részletesen szerepel, hogyan akarják csökkenteni a gazdáknak járó normatív támogatásokat és a fejlesztési forrásokat. A kamara és a Magosz ezeknek a terveknek a megakadályozására kezdett aláírásgyűjtésbe, két és fél hét alatt már több mint nyolcvanezren szignálták a petíciót.
Jakab István: Nem az élelmiszer-termelést kell csökkenteni, hanem megoldás kell a klímakihívásokra
Fotó: Mirkó István
– Pontosan mit terveznek a brüsszeli vegykonyhákban?
– Már két évvel ezelőtt is tetten érhetők voltak azok a tervek, amelyek szerint a migrációt a gazdálkodóknak járó pénzek átcsoportosításával kívánják kezelni. A termelőknek járó összegekből finanszíroznák a bevándorlók szociális ellátását, miközben megpróbálják elhitetni, hogy mindez Európa biztonságát szolgálja. A valóság ezzel ellentétes, hiszen a kontinens kitettségét növeli minden ilyen irányú ötlet. Korábban bizonyos tagállamok, elsősorban a skandináv országok már kaptak erre az átcsoportosításra lehetőséget, azóta az összes tagállamnak megvan ehhez a joga. Ebbe a sorba illeszthető az a tervezet, amelyben a közös agrárpolitika forrásait jelentősen csökkentenék: a normatív támogatásokat több mint tizenöt százalékkal, míg a vidékfejlesztési forrásokat még radikálisabban, huszonhét százalékkal.
– Mindez milyen kihívás elé állítaná a magyar gazdálkodókat?
– Súlyos következményei lennének egy ekkora mértékű támogatáselvonásnak. Kérdés, egyáltalán megállja-e a helyét a támogatás kifejezés, inkább kompenzációnak nevezném ezeket a pénzeket. A 2004-es uniós csatlakozásunkkor ugyanis teljes mértékben megnyitottuk a piacunkat a tőke és az áruk szabad áramlása előtt, ám akkor még kevesen számoltak ennek durva következményeivel. Az uniós forrásokat viszont alacsony értéken számították, az első évben a teljes összeg huszonöt százalékához jutottunk csak hozzá, majd évente öt-tíz százalékkal nőtt a keret. Szinte alig értük el a teljes támogatást, máris csökkenteni kívánják az összeget.
– Miért gondolja, hogy támogatás helyett helyénvalóbb kompenzációnak hívni az EU-ból érkező pénzeket?
– Egyrészt – ahogy említettem is – katasztrofális következményei voltak a teljes piacnyitásnak, ugyanakkor az első években meg sem kaptuk a nekünk járó összeg egészét. Másrészt a gazdálkodók tevékenységétől függenek azok a minden európai állampolgár számára jogos elvárások, hogy egészséges környezetben élhessenek és egészséges, minőségi élelmiszereket fogyaszthassanak. Szintén a gazdák munkájának köszönhető a termőföld megfelelő állapotban tartása, az erdőborítottság fenntartása vagy akár a klímavédelem. Ezeknek a szempontoknak a betartásához rendkívül szigorú szabályok társulnak. Emlékezzünk például arra, milyen következményekkel járt, amikor az unió előírta, egy ketrecben hány tyúkot lehet tartani vagy mekkora alapterületen lehet állatot tartani. Ezek a beruházások hatalmas költségnövekedést okoztak, ezért nevezem ezek kompenzációjának azt a forrást, amelyet most a brüsszeli döntéshozók még csökkenteni is akarnak.
– Ez a megközelítés igaz a vidékfejlesztési, beruházási forrásokra is?
– Igen, hiszen a jövőben is nagyon komoly és költséges fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy megfeleljünk a XXI. századi kihívásoknak. A digitalizáció, a precíziós, környezetkímélő gazdálkodás vagy akár a műholdvezérelt technológiák meghonosításával lehet csak versenyben maradni. Mondanom sem kell, mekkora összegbe kerül ezeknek a technológiáknak a megvásárlása. A szigorodó elvárások, a növekvő adminisztrációs terhek pedig nem jelennek meg a fogyasztói árakban.
– Végső soron a fogyasztó fizetné meg Brüsszel gazdákat sújtó terveit?
– Szinte biztos, hogy jelentős áremelésekkel járna a támogatások lecsökkentése, tehát minden ember számára komoly nehézséget jelentenének a tervek. Emellett a megmaradt pénzekhez is szigorúbb feltételek betartásával lehetne csak hozzáférni. Ha a gazdákat prés alá helyezik, nem tudnak fejleszteni, alulmaradnak a versenyben, mindezek következményeképpen az élelmiszer brutálisan megdrágul. Ráadásul a különböző szabadkereskedelmi egyezmények hatására a harmadik országból érkező, közel sem olyan minőségű, akár egészségre is ártalmas élelmiszerek egyre nagyobb mennyiségben jelennének meg az unió piacain.
– A fogyasztókra nézve inkább előnyt jelent a szigorúbb feltételrendszer.
– Nem, hiszen nem az állampolgárok védelméért növelnék az amúgy is magas élelmiszer-biztonsági előírásokat, hanem bizonyos szubjektív vállalásokhoz kötnék a gazdáknak járó pénzek kifizetését. Például még szigorúbb környezetvédelmi előírásokat kellene betartani, a támogatások folyósítása pedig azon múlna, milyen mértékben járult hozzá az adott tagállam a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez. Ráadásul ezt évek múltán, ki tudja milyen szempontok mentén vizsgálnák meg, vélhetően az eddigi, kettős mércét alkalmazó gyakorlat szerint. Összegezve tehát a normatíva csökkentésével, a fejlesztési források jelentős mérséklésével az adminisztratív terhek növelése mellett, bizonytalan és kiszámíthatatlan, szubjektív szempontok szerint mérlegelt forráshoz jutással egy zsarolhatósági helyzetet teremtenének a brüsszeli döntéshozók. Franciaországban ennek már látszanak a következményei, mivel mind több gazdálkodó lesz öngyilkos attól a bizonytalan helyzettől, amelyet rájuk erőszakolnak.
– Milyen alternatívát javasolnak a gazdák és a kormányok?
– Úgy gondoljuk, nem elvonni kell a forrásokat, hanem növelni a befizetéseket. Magyarország már korábban felajánlotta, hogy kész hozzájárulni nagyobb összeggel az uniós kasszához, mivel ez elkerülhetetlen a britek uniós kilépése miatt. A brexit is jól mutatja az unió problémáit, arról pedig kevés szó esik, hogyan jutott el a szigetország a kilépés szándékáig.
– A magyar kormány készül vészforgatókönyvvel arra az esetre, ha elvonják a gazdáknak járó pénzeket?
– Nem ismerek B tervet. Egy tervet ismerünk: olyan intézkedéseket, amelyek garantálják, hogy minden magyar gazda hozzáférjen a neki járó uniós forrásokhoz. Ezért hoztuk létre az agrárkamarát, ezért működtetjük a 650 fős falugazdász-hálózatot, ezért állítottuk fel a kamara szakértői csoportját. Minden döntést felkészülten várunk tehát, de elkövetünk mindent, hogy ne a gazdasági bevándorlók szociális ellátására menjen a gazdáknak járó pénz.
– Segíti a munkát a hazai ellenzék? Aláírták már a petíciót?
– Nem tudok róla. Kritikát természetesen már megfogalmaztak. Érdemi segítség egy ellenzéki párttól sem érkezett, rombolás viszont annál inkább.
– A klímavédelem jegyében az unió csökkentené a nagyüzemi állattartást, szántóterületeket. Ugyanakkor a bevándorlók miatt többeket kell ellátni élelemmel. Ezt hogyan kívánja megoldani Brüsszel?
– Érdekes ez az ellentmondás. Míg korábban a baloldal a hozam- és profitmaximalizálásért egyre intenzívebbé tette a növénytermesztést és az állattartást, most a mezőgazdaságot okolja a klímaváltozásért. Úgy gondolom, a megoldás középen van, az adottságokat maximálisan ki kell használni, a legelőkön állatokat kell legeltetni, elsősorban kérődző állatokat, tehát szarvasmarhát és juhot. Igenis van olyan megoldás – ráadásul magyar szabadalom –, amellyel csökkenthető az általuk kibocsátott metángázképződés. Nem csökkenteni kell tehát az élelmiszer-termelést, ha adódik valamilyen probléma, hanem megoldást kell találni. Abszurd és minden józan gondolkodással ellentétes, hogy míg erősen növelni akarják Európa népességét a bevándorlással, addig klímavédelmi okokra hivatkozva csökkenteni kívánják az élelmiszer-előállítást.
– Csak van ennek valami célja!
– Mindössze találgatunk. Az elmúlt években olyan mértékű fejlődésen ment keresztül Ukrajna mezőgazdasága, amely nem a helyi gazdák tőkéjének, tudásának és technológiai fejlődésének köszönhető. Kedvezményes, 99 évre szóló földbérletekkel csábították az unióból a befektetőket, akik így már az EU szigorú szabályai nélkül képesek jelentős mennyiségű alapanyagot előállítani. Így az élelmiszer-biztonsági előírások nélkül az unión kívül termelik meg azt, amire szüksége van a közösségnek. Ez csak feltételezés, de érdemes mérlegelni.
– Hogyan veszélyezteti az agráriumot a migráció?
– Láthattuk Röszkénél is: a migránsok szétvágták a fóliasátrakat, felgyújtották a búzatáblát, a közöttük elvegyülő Iszlám Állam harcosai pedig a terrorizmus számos formáját megismertethetik Európával, beleértve a ma még kevésbé hangoztatott bioterrorizmust. Ennek során akár az ivóvíz, akár az élelmiszer szennyezésével idézhetnek elő kilátástalan állapotot az itt élők számára. Óriási veszélyt jelent tehát a bevándorlás az agrárium szereplőire és a fogyasztókra nézve is.
– Milyen feladatok előtt áll a hazai agrárium? Hogyan csökkenthető a gazdák kiszolgáltatottsága?
– A rendszerváltás óta részt veszek a földért való küzdelemben, és azt kell mondanom, jogszabályokkal meg lehet védeni, de megtartani csak eredményes gazdálkodással sikerülhet. Ehhez a legkorszerűbb, XXI. századi feldolgozóipart kell létrehoznunk. A munkát ugyanakkor az alapanyag-termelésnél kell kezdeni, a hozamnövelés érdekében elengedhetetlen a korszerű vízgazdálkodási, vízhasznosítási rendszer. Az éltető vízzel egyes ágazatokban akár 30–50 százalékkal is növelhető az agrárkibocsátás; szerencsére a beruházások már megkezdődtek. A Digitális agrárstratégia véglegesítését és a precíziós gazdálkodás elemeinek bevezetését követően lehet csak fejleszteni a feldolgozóipart. Most a folyamatok felgyorsítása és az innováció a legfontosabb, szerencsére az agrártárca minden ehhez szükséges lépésben együttműködik. Lendületben van tehát a hazai agrárium, ezt a lendületet pedig nem lehet megtörni. Ezért nélkülözhetetlen, hogy az állampolgárok olyan döntést hozzanak a májusi választásokon, amely hosszú évekre kedvező irányba tereli a vidék sorsát. A magyar kormány a leghatározottabban visszautasítja a migrációt, és meg kívánja védeni azokat az eredményeket, amelyeket eddig elértünk, hiszen azok megtartása létfontosságú feladatunk.
