Rekordévet zárt tavaly Eger turizmusa

Eger turizmusa tavaly ismét rekordévet zárt: a vendégéjszakák száma közel 5,5 százalékkal bővült az előző évhez képest – közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 02. 15. 20:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Habis László tájékoztatása szerint 2018-ban mintegy 666 ezer vendégéjszakát regisztráltak a hevesi megyeszékhelyen, ez több mint 34 ezerrel haladta meg a 2017. évi adatot. A bővülés 2013 óta töretlen, öt év alatt 64 százalékos – húzta alá. Hozzátette, hogy ez idő alatt az egy látogató által eltöltött átlagos vendégéjszaka szám 2,3-ról 2,9-re emelkedett.

Ismertette, hogy a szállodák 54 százalékot meghaladó arányban részesültek a tavalyi teljesítményből, ám az egyéb szálláshelyek mennyisége és jelentősége is növekvő: ma már több mint 530 nyilvántartott szálláshely működik a városban.

A vendégforgalmon belül a külföldiek aránya 2018-ban 30 százalék körül volt. A lengyel vendégek 35 százalékkal részesedtek a külföldiek között, emellett növekedést sikerült elérni a cseh relációban, valamint az Ázsiából, Észak-Amerikából érkező vendégek körében.

A mutatókból kiderül, hogy Eger az év minden időszakában vonzó utazási célpont. A tavalyi év után csaknem 240 millió forint idegenforgalmi adó folyt be a városhoz, 2017-ben 226 millió forint volt ez az összeg.

A polgármester szerint a sikerhez nagyban hozzájárult, hogy 2018-ban útjára indult Eger önálló turisztikai honlapja, a visiteger.com, amely négy nyelven ad hasznos és naprakész információt az érdeklődőknek a városról, a látnivalókról, programokról, akár személyre szabott ajánlatokat nyújt. Eger megtalálható jelentős nemzetközi portálokon is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.