Sokoldalú támogatások szinte minden élethelyzetre

A tavaly júliustól elérhető intézkedésekkel lényegében elhárult az akadály az elől, hogy a több gyermeket nevelő családok saját otthonhoz jussanak, hiszen akár több tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás vagy kedvezményes hitel érhető el számukra. A családszervezetek régi óhaja is teljesült azzal, hogy a nagycsaládok 2,5 millió forintos támogatást kapnak a mindennapjaikat megkönnyítő nagyobb autó vásárlásához. A családvédelmi akcióterv gyerekszámtól függetlenül, szinte minden élethelyzetben széles körű támogatásokat nyújt.

Pintér Balázs-Jámbor Gyula
2020. 07. 01. 5:45
null
MN_SABLON
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összetett támogatási formákat tartalmaz a hétpontos családvédelmi akcióterv, amelyben az otthonteremtés kiemelt segítésétől kezdve az autóvásárlás támogatásán át az édesanyák újbóli munkába állását megkönnyítő intézkedések is megtalálhatók. Két pont – a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hitellehetőségének használt lakásokra kiterjesztése és a lakáscélú jelzálogkölcsönök nagyobb mértékű állami előtörlesztése – közvetlenül a saját lakáshoz jutást vagy a nagyobb otthonba költözést segíti.

Ám a babaváró támogatás is elsősorban az otthonteremtést szolgálja, hiszen felmérések szerint tízből hat-hét igénylő házaspár lakáscélra fordítja az akár tízmillió forintos szabad felhasználású kölcsönt, amely három gyermek születése esetén teljes egészében vissza nem térítendő támogatássá alakul.

Tízmilliók otthonteremtésre

Mindez azt jelenti, hogy a korábbi támogatási formákat a családvédelmi akcióterv elemeivel ügyesen kombinálva egy három gyermeket tervező fiatal pár akár 35 millió forintot kaphat, hogy saját lakást vegyen vagy építsen. Ebben benne van a csok (vagy a falusi csok) vissza nem térítendő tízmillió forintja, a hozzá igényelhető 15 millió forintnyi kedvezményes kölcsön és a babaváró támogatás szintén tízmillió forintja. A csokos hitel használt ingatlanokra történő kiterjesztésével lényegében elenyésző önerővel saját lakáshoz juthat egy fiatal család. Fontos szempont az is, hogy a babaváró 75 százalékát a pénzintézetek önerőként számítják be. A meglévő jelzáloghitelből ráadásul a gyermek(ek) születésével egy–négy millió forint előtörlesztést fizet az állam.

Rombolni gyorsan lehet, stabil alapokra igényesen építkezni lassabban tudunk

Novák Katalin szerint igazi korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv.

– A lakástámogatások rendszerében egy éve új fejezet kezdődött Magyarországon, hiszen a korábbinál jóval szélesebb kör tud az eddiginél érezhetően nagyobb összegű juttatásokat igényelni – mondta lapunknak Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A csok hitelének kiterjesztése szerinte azért is jelentős lépés, mert tíz vevőből kilenc használt lakást vásárol, akiknek mintegy fele korábban banki hitel segítségével finanszírozta az adásvételt. – A lakástámogatások bővítése és az új otthonteremtési elemek bevezetése nagyjából arra az időszakra tehető, amikor a lakáspiaci élénkülés a prémium államkötvény bevezetése miatt lassulni kezdett. Ennek köszönhetően a saját célra ingatlant vásárló családok nem pusztán a kedvezőbb támogatási formák miatt kerültek jobb helyzetbe, hanem azért is, mert a befektetők háttérbe szorulása miatt a korábbinál jobb ár-érték arányú ingatlanok közül tudtak válogatni – mutatott rá a szakértő.

Felfüggesztett törlesztés

A babaváró támogatásból már a bevezetését követő első két hónapban csaknem 180 milliárd forintot, 2020 áprilisáig pedig összesen 689 milliárdot folyósítottak a bankok. A Bank360.hu összegzése szerint a folyósított babaváró hitelek összege minden hónapban meghaladta a személyi kölcsönét. A támogatás népszerűségét jelzi, hogy az első három hónapban még lakáshitelből is kevesebb fogyott, mint a babaváróból. A banki portál szerint a törlesztés szüneteltetésével és a teljes futamidőre vonatkozó kamatmentességgel az igénylők körülbelül fele tudott élni eddig – vagyis ennyi házaspárnál született már legalább egy gyermek.

Meglepő érdeklődés

A babaváró után a nagycsaládosok autóvásárlási programja az egyik legnépszerűbb elem. A családok támogatását e téren régóta szorgalmazták családszervezetek, hiszen különösen egy vidéki nagycsalád életét jelentősen megkönnyíti egy megfelelő állapotú és méretű gépjármű. – A hétüléses autók iránti kereslet az állami támogatásnak köszönhetően stabil, és áprilistól, a koronavírus-járvány legnehezebb időszakától eltekintve folyamatos – mondta lapunknak Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke.

A szakember megjegyezte, noha a kormányzat évente mintegy tízezer nagycsaládos vásárlóra számított, ehhez képest már tavaly fél év alatt 18 ezer regisztráció érkezett, és ez a szám mára meghaladta a 28 ezret. – A járművek átadása nem tudta követni a megrendelésekét, mert a gyártók nem voltak felkészülve ekkora érdeklődésre. Emiatt a járművek átvétele áthúzódott erre az évre – fejtette ki a Gémosz elnöke, hozzátéve ugyanakkor, hogy a tavaly őszi érdeklődés valószínűleg egyhamar nem tér vissza. Ennek elsősorban az az oka, hogy a január 1-jétől hatályos uniós környezetvédelmi szabályozás miatt a gyártók módosítani kényszerültek a motorpalettán, és árat is emeltek.

– A támogatás iránti állandó és kiszámítható érdeklődés megmaradt, ami minden bizonnyal kitart a hároméves program végéig – jegyezte meg Gablini Gábor.

A Datahouse korábbi közlése szerint az idei év első három hónapjában csaknem ötezer új hétüléses gépkocsit vettek át a nagycsaládosok.

A legtöbb, 1414 darab a Dacia Lodgyból kelt el, ezt követi 513 darabbal az Opel Combo Tour. A piac további nyolc résztvevője kétszáz-négyszáz darabot értékesített.

Vidékre költözők

A családvédelmi akciótervvel együtt tavaly július 1-je óta igényelhető a falusi csok is. A 2486 kistelepülésen elérhető, építésre, vásárlásra, sőt meglévő ingatlan bővítésére és korszerűsítésére is felhasználható támogatással eddig mintegy tízezer család élt. – Ezek a helyek az ingatlanpiac kis szigetei, ahol a demográfiai fordulat érdekében az állam kiemelkedő támogatásokat nyújt. A 2019 júliusában történt változások révén a kistelepülési ingatlanok iránti kereslet egyre nagyobb arányt képvisel – mutatott rá Balogh László, hangsúlyozva, hogy a legkisebb falvak élénk lakáspiaca hozzájárulhat az ott élők megmaradásához, hiszen így életük vagyontárgya, vagyis az otthonuk értéke is tartós lehet. Összevetve az Ingatlan.com forgalmi adatait a friss népesedési adatokkal, az látszik, hogy országszerte húsz olyan kistelepülésen is legalább ötven fővel nőtt az állandó lakosok száma, ahol igényelni lehet a falusi csokot. Az Emmi lapunkat arról tájékoztatta, hogy az összes igénylő hatvan százaléka legalább háromgyermekes vagy ennyi utódot tervező család, de azok körében, akik a falusi csokkal költöztek egy kistelepülésre, négyből hárman is nagycsaládosok. (P. B.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.