Velünk élő ügynökeink

Egykor a pártot szolgálta, ma kormányközeli figuraként profitál a „migránssimogatók” tevékenységéből.

Személyes történettel kezdem: kétezertizenhárom nyarán, az ötödik (és minden valószínűség szerint legutolsó) észak-koreai utam idején egy este a phenjani szállodánkban vacsoráztunk helyi kísérőnk (nevezzük csak Mr. C.-nek) társaságában. Mr. C. abban az időben tanult Magyarországon, amikor még „örök és megbonthatatlan barátság” kötötte össze a szovjet blokk országait. Kikérte a második üveg vodkát (az elsőt is főként ő itta meg), és a gödöllői egyetemi évek alatt felszedett válogatott káromkodások közepette azt mondta nekem: „Nagy kópé vagy te, Lukács, mindenfélét összeirkálsz. Most foshatsz, hogy kiengedünk-e az országból!”

Meghűlt bennem a vér. Mr. C. újra kiitta a poharát, majd előhúzott egy levelet. Nem olvashattam el, de megmutatta, ki írta alá. A levélben – állítása szerint – az volt, hogy az egyik magyar szeretetszolgálat visszaél a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vendégszeretetével, mert segélymunkásnak álcázott újságírót csempész be oda, aki aztán csúnyákat ír a „szeretett vezetőről”.

Megdöbbentem. Tisztában voltam, mi történhet azokkal a külföldiekkel, akiket túszul ejt az a rendszer: jó esetben kényszermunkatáborba kerülnek, netán egyszerűen kivégzik őket. Csend lett, Mr. C. magába döntött egy újabb adag italt, majd felröhögött, és azt mondta, szerencsém, hogy az ő külügyminisztériumi asztalán landolt a feljelentés, így ha megígérem, hogy nem írok hülyeségeket, nyugodtan hazamehetek.

Kijutottam az országból, és talán érthető, hogy többet nem megyek oda. De azóta érdekel, milyen ember lehet az, aki kis híján halálra ítélt a feljelentésével. Jó pár beszélgetés és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) elolvasott több ezer oldal után most már tudom is a választ.

Lehel László evangélikus lelkész a hatos kartonja szerint 1948. szeptember tizenharmadikán született Szekszárdon, és a beszervezése idején Budapest kilencedik kerületében, a Szamuely út 17.-ben (egy belső oldal adata szerint 47.-ben) lakott. (Az úgynevezett hatos kartont az ügynök beszervezésekor töltik ki két példányban.)

Az iratot a kisegyházak elleni elhárítás tisztje (III/III-1/c alosztály), Hevesi Károly rendőr őrnagy töltötte ki, ő adhatta a fedőnevet is: Filozófus. A foglalkoztatás vonala rubrikába ezt írta: evangélikus egyházi reakció tevékenységének ellenőrzése.

A Filozófus fedőnevű ügynök egyébként már több történész kutatónál felbukkant. 2006 szeptemberében az Élet és Irodalom hetilap hasábjain jelent meg egy cikksorozat Majsai Tamás tollából Öt évtizeden át ügynökök az evangélikus egyház élén címmel. A „legkisebb nagy egyházi felekezet” életében a nyolcvanas évek közepén zajló eseményeket taglalva a kutató azt írja: „Ebben az időben szervezték be egyébként a már említett Hafenscher Károly evangélikus lelkészt, azaz »Deák«-ot is, aki korábban csak laza és megszakítások tarkította kapcsolatban állt a szervvel. És ugyanennek az időszaknak a termése volt »Filozófus« is, szintén evangélikus lelkész. És ki tudja, még hányan.”

A Luther Kiadónál 2014-ben jelent meg az evangélikus egyház állambiztonsági kapcsolatait vizsgáló kötet Háló – Egyházvezetők (1.) címmel. A vaskos könyv 695. oldalán, a függelékek között a következőt találjuk: hálózati nyilvántartások, pl. 6, 6/a, 6/c, 6/d jelzésű nyilvántartási kartonok, adatlapok, változásjelentő adatlapok. Evangélikus lelkészek (nyolcadikként – a szerk.): „Filozófus”.

 Vizsgáljuk meg figyelmesen ezt a hatos kartont! A hálózati személy rangja titkos megbízott, ez magasabb az egyszerű ügynöknél, vagyis a beszervezési ranglétra közepe. A karton kitöltésének, így valószínűleg a beszervezésnek időpontja: 1983. április 25. Egyéni azonosítója a nyilvántartó rendszerben H-69199.

Az adatlapokat a belső rendszabály szerint háromévente felülvizsgálják, és ha megszűnt a foglalkoztatás, leselejtezik.

Az ő kartonján nincs bejegyzés, hogy megszűnt volna a kapcsolat.

A Belügyminisztérium belső számítógépes nyilvántartásának bevezetésekor, a rendszerváltást alig pár hónappal megelőző időszakban úgynevezett hálózatirendszer-kódlapot is kitöltöttek az aktív ügynököknek, megvan az övé is. Ezek szerint 1988. XII. 21-én még a rendszer része volt. Több kutatóval beszéltem: kicsi az esélye, hogy valaki öt és fél évig a rendszer része maradjon úgy, hogy közben ne csináljon semmit.

Megvan a statisztikai karton is (6/c), ez részletesebb. Ebből kiderül, hogy alapfokon franciául, középfokon pedig németül beszél, rendelkezik jogosítvánnyal, hobbija az irodalom és a zene. Hazafias alapon szervezték be.

A BM alapos munkát végzett, külön kartonokon tartotta nyilván, hogy ki mire használható, és milyen képességekkel rendelkezik. Ez is megvan: eszmei-politikai meggyőződése miatt szervezték be, a folyamat gyorsan ment, az együttműködést szívesen vállalta. Operatív kombinációk végrehajtására alkalmasnak találták, hivatalból és magáncélból is mehetett nyugatra. „A szocialista rendszerrel szemben lojális, a hálózati munkát szívesen vállalta” – írják.

Rendkívül részletes profiljában az alábbiakat emelik ki: leleményes, kényes helyzetekben feltalálja magát, jó megfigyelőképessége van, takarékos és titoktartó. (Ezt az elemzést egyébként Reményi Géza ezredes, alosztályvezető ellenjegyezte.)

A munkadossziét, amelyben a jelentéseit tárolhatták, nem találtam meg. Hogy miért nincsenek meg a jelentések? Erre többféle magyarázat lehetséges: az egyik az, hogy még nem került be az ÁBTL irattárába, mely folyamatosan bővül (a hetekben érkezik be például a köztudatba már évekkel ezelőtt bekerült tizennyolc mágnesszalagon talált 58 ezer adat). Az is előfordulhat, hogy valaki takarított utána. Majsai Tamás arról írt korábban, hogy többen vannak az ügynökök közül olyanok, akiknek a munkadossziéi közül eleddig egy sem került elő. A kutatói esélyek mégsem reménytelenek, folytatja a történész. „Amikor Hevesi Károly rendőr főhadnagy (másik három állambiztonsági tiszt jelenlétében) a BM III/III-1/c alosztálya 252-es szobájában 1968. április 13-án átvett (»tartásra«) mintegy tíz evangélikus papi ügynököt Varga József rendőr őrnagytól, a lemezszekrény tartalmazta az éppen Genfben működő »Rudas Gábor« első számú, 230 oldalas munkadossziéját is.” Majsai cikke szerint ebbe a szerkénybe került később mások mellett a Filozófus ügynök feltételezhető munkaanyaga. „Ezeket soha nem archiválták. Nem azért, mintha a 6-os kartonjaik üresek és inaktívak lettek volna, hanem mert a tartók (korábban vagy a rendszerváltáskor) nem adták le a dossziékat irattározásra” – zárja le a gondolatot a kutató. Mivel a jelentéseket sokszorosították, és nem csak a munkadossziékban őrizték, a Filozófus sem alhat nyugodtan.

Azért sem, mert bármennyire jól takarítanak valaki után, a rengeteg kereszthivatkozást egyszerűen nem lehet mindenhonnan kitörölni. Így van ez vele is: Lehel László nevével más jelentésekben is találkozhatunk. Először csak azért, mert képbe került a szolgálatoknál: a Tamás fedőnevű titkos megbízott jelentéseinek munkadossziéjában, egy 1975 januárjában keltezett jelentésben az van például, hogy Lehel László tanulmányi szabadságon lévő fiatal, „politikailag érett, problémákkal. Számítani lehet rá.” 1972 februárjában készült egy beszámoló a Foltin Brunó kafarnaumi lelkésszel folytatott beszélgetésről. Ebben azt írja az ügynök, Foltint idézve: „szerinte Lehel László fiatal lelkész az Állami Egyházügyi Hivatal képviselője”. Egy másik jelentésben megemlítik a finnországi evangélikus egyház hivatalos lapjának, a Kotyimának a cikksorozatát a magyarországi helyzetről. A cikkekben arról van szó, hogy a magyarországi evangélikus egyház lelkészeinek egy része az Állami Egyházügyi Hivatal megbízottja, másik része a Belügyminisztérium szolgálatában áll. Idézik Fabinyi Tibor dékánt, aki szerint „Lehel László segédlelkészről soha nem lehet tudni, hogy az egyházhoz tartozik-e vagy sem”.

Vannak sokkal komolyabb kijelentések is. A református egyházi reakció területén lévő ellenséges személyek elhárítása című objektumdossziéban van egy munkaterv 1983-ra, benne célként megjelölve a Filozófus beszervezése február végi határidővel. Ez sikerülhetett: később már azt írják, „a tanulmányozás alá vont személyek közül eredményes együttműködés jött létre Mosonyi, Kertész, Vértesi, Referens, Titkár, Somogyi, Filozófus, Takács fedőnevű tnb.-jelöltekkel”.

Egy éves összefoglaló jelentésben az is szerepel: „operatív pozíciónkban jelentős minőségi változás állott be azáltal, hogy hálózatunk egyik tagját főpappá, másikat az Ökumenikus Tanács fontos vezetőjévé választották”.

(Lehel Lászlót 1988 májusában a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárává választották.) Ugyanebben a jelentésben arról is írnak, hogy eredményes együttműködés jött létre a Filozófus fedőnevű titkos megbízottal. És végül találtam egy még meglepőbb adatot: az 1982-es (!) statisztikai jelentésben benne van feladatként: Filozófus átvétele a III/III-2/a osztálytól a III/III-1. osztályhoz. Ezek szerint korábban beszervezhette őt az egyetemi hallgatókat megfigyelő osztály, aztán amikor befejezte a tanulmányait, átvehette a papokat megfigyelő csoport.

A levéltárban történt kutakodás mellett rengeteg emberrel beszéltem a lelkész személyiségéről, és így bukkantam rá két érdekes történetre is a rendszerváltást közvetlenül megelőző vagy éppen azt követő időből. Akkoriban, vagyis a nyolcvanas évek végén a hazánkban addig nem tapasztalt különös menekülthelyzetben a protestáns egyházak is megszervezték a maguk menekültszolgálatát, és ezt Lehel László vezette. Romániából jöttek az erdélyi magyarok (és nem csak ők), Kelet-Németországból pedig a szocialista országból nyugatra átszökni szándékozók, így volt munka bőven. Az első történet Bécsből való: a legnagyobb európai protestáns segélyszervezetek emberei a magyarországi karitatívokkal találkoztak, hogy megbeszéljék, mire van szükségük az erdélyi menekültek magyarországi fogadásához. Pocsék, nyálkás-esős idő volt a tárgyalás után, a nyugati segélyszervezetek emberei ott dideregtek a buszmegállóban, tömegközlekedési járműre várva, amikor elhajtott előttük a segélyezett, vagyis a vidáman integető Lehel László egy Volkswagen Golffal. Abban az időben, amikor Magyarországon még Trabantra is éveket kellett várni. Az eset akkor cseppet sem palástolt megütközést váltott ki a nyugatiakban, akik a taxipénzen is spóroltak.

A másik sztori közvetlenül a ’89-es romániai forradalom kitörése után esett meg. A magyar protestáns egyházak segélyszervezetének semmiféle erdélyi kapcsolata nem volt, és amikor arról tárgyaltak, hogy elkerülve a nacionalista vádat nem csak a magyarokat kellene segélyezni, Lehel László azt javasolta, egy teherautó induljon el a román vidékre is. Hosszan tanakodtak, hogy hova, amikor Lehel rábökött a Miercurea-Ciuc (Csíkszereda) feliratra Románia térképén: ez elég románosan hangzik, küldjük oda!

Lehel László ma a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, és nyeregben érzi magát, nem függetlenül attól a ténytől, hogy a szervezet jószolgálati nagyköveteként dolgozik Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó. Különleges módszereit ma is használja, és erre a következő történet a legjobb példa. A 2010-es nyári árvíz idején a Duna Tv öt segélyszervezet vezetőjével reklámozta többnapos adománygyűjtési akcióját. Végül 232 millió forint gyűlt össze, és a teljes összeget Cselényi László akkori igazgató a Lehel László vezette ökumenikus segélyszervezetnek adta át. Amikor az egyik nagy karitatív szervezet rákérdezett arra, miért nem osztották szét a közös erővel gyűjtött támogatást, meghökkentő választ kapott: szokjátok meg, hogy mostantól ez a módi! Hogy miért adta neki Cselényi a pénzt? A Duna Tv vezetőjének akkor járt le a mandátuma, és a Fidesz korábban sokat támadta korrupciógyanús szerződések miatt. Cselényi mégis szabadon távozhatott, az új polgári kormány nem indított eljárást ellene. Azóta teljesen eltűnt a magyar közéletből.

Egyébként azóta tényleg ez a módi: előfordult már az is, hogy Lehel László felháborodott levélben követelt magyarázatot (!) az egyik közjogi méltóságtól, amiért az nem az ő segélyszervezetét vonta be egy külföldi látogatáshoz szervezett programba, és hangoztatta azt is: ők a kormány „hivatalos” segélyszervezete, bármit is jelentsen ez. Aztán feltűnő egyezést mutat a kormány által stratégiai partnerségre kiválasztott multicégek listája az ökumenikus segélyszervezet stratégiai vagy gyémánt fokozatú partnereinek lajstromával is. Csak pár név a közös halmazból: Heineken, Tesco, Microsoft, Henkel, Siemens, Samsung stb. És akkor nem is beszéltünk a nagy állami cégekről: Magyar Posta, MVM-csoport, Szerencsejáték Zrt., Magyar Nemzeti Bank stb. Érdekes, hogy mindezen vállalatok a Magyarországon működő nagy karitatív szervezetek (Katolikus Karitász, Vöröskereszt, Máltai, Baptista és Református Szeretetszolgálat) közül pont az ökumenikust találták érdemesnek a stratégiai szövetségre. És akkor még nem is beszéltünk a korábban kormányzati háttérintézményként működő Design Terminalról, amely – mint ahogyan azt lapunkban megírtuk – ingyen került tavaly magántulajdonba, de az állam továbbra is százmilliókat költ rá. Bizonyára véletlen, hogy a tavaly decemberben a Design Terminal jótékonysági árverésén begyűjtött összeget az ökumenikus segélyszervezet javára ajánlották fel.

Az állam egyébként igen bőkezű a szervezettel. Átböngészve az éves jelentéseket kiderül, hogy 2012-ben kormányzati és önkormányzati támogatásból 657 millió forint jutott nekik, egy évvel később már 707 millió, hogy aztán 2014-ben meghaladják a milliárdot (1010 millió).

Mindez akkor kap különös mázat, ha tudjuk: az ökumenikus szervezet egy protestáns nemzetközi ernyőszervezet, az Act Alliance büszke tagja. Lehel László főleg a nemzetközi programok során ezt gyakran emlegeti, azt nem említve, hogy a genfi székhelyű nemzetközi szövetség az egyik legnagyobb „migránssimogató” szervezet Európában. Valódi kettős ügynöki feladat: itthon minél szorosabban odadörgölőzni a migránsbarátnak cseppet sem nevezhető kormányzathoz, a nemzetközi fronton pedig büszke tagja lenni egy olyan szövetségnek, amelyik élen jár a bevándorlás támogatásában. A magyar karitatív szervezet a beszámoló szerint évente több százmillió forintot kap külföldről, két éve például 871 millió érkezett a számlájukra, és emiatt a készülő „civil”-törvény értelmében vastagon ügynökszervezetnek számítanának; persze ha nem vették volna ki őket a készülő törvény hatálya alól. És hogy kinek az ügynökei? Az Act Alliance tavaly júniusban elsőnek jegyezte azt a nyilatkozatot, amelyben többek között ez áll: felszólítják az uniós vezetőket, hogy biztonságos és szervezett csatornákat nyissanak az Európa felé áramló migrációhoz mindazok számára, akik nemzetközi védelemre szorulnak, humanitárius okból, netán munkavállalás céljából vagy családegyesítési szándékkal érkeznének a kontinensre. Arra kérték a tagállamokat, tartsák tiszteletben az érkezők jogait, és kötelezzék magukat arra, hogy a migránsok, a menedékkérők és azok családjai számára megfelelő ellátást adnak.