„Második görög utunk után azt láttuk, hogy a hidroplán sárkányozás anyagilag nem akkora was ist das, hogy tovább küzdjünk érte, ezért más irányba mentem. Filmgyári látványtervezőként vonzottak a sárkányozás határai, a különleges légi bemutatók, ahogy Besenyei Petiék is ezeket keresték a műrepülő gépükkel. Először egy hosszú szalag kígyóval tekergőztem, majd kitaláltam a kis sárkányommal a 9 × 17 méteres magyar zászló vontatását, amivel turbulenciában néha több gondom is akadt, de mindig helyt álltam. Mit mondjak, felemelő érzés volt, hogy legutóbb két éve a nemzeti ünnepen a Duna felett a nagy honvédségi helikopterek nálam sokkal kisebb zászlókat vontattak.”
„Hogy miben más a hidroplán a vízen? A kerekes sárkánynál nyomod a gázt, tartod az állásszöget, és elszívódsz a földről. A vízen sok-sok próbálkozással kitanultuk a nyugalmat. Az úszótalp szinte tapad a vízhez, békésen fel kell ülni rá és lehelet finoman elemelni. Minél mélyebb a víz, annál nehezebb megküzdeni a hullámokkal, tudod, a Jóisten sok ezer évvel ezelőtt alaposan meglögybölte őket. A leszállás is más. A kerekessel erőből rátesszük a fűre, a hidroplánnál hosszan siklunk. Vizet éréskor a papucs csobog, csattog és mivel üreges, visszhangzik is – ez sokáig zavaró volt.” Nekem ez tetszik benne a legjobban.
„Ha lehetne, kedvező környezetben újra megpróbálnánk. Ha nem nekünk kell a normális szabályokat kitalpalni, mi maradnánk a szakmánál. Hiszen napjainkban erősebbek a motorok és a sárkányok, a strandokon pedig ugyanúgy várnak ránk a potenciális utasok, mint húsz évvel ezelőtt.” – fejezte be a beszélgetést Tóth Ferenc, Pamacs.
