Hidroplánrepítés tankábelen

Mennyei élvezet, amikor először szót fogad a levegőben a modell hidroplán a pilótakezeimnek.

Pár hete Ausztriában jártam, ahol a folyamatosan szakadó esőben – elvégre a hidroplán nem ázik be – Thomas barátom a fiát tankábelen oktatta. Egy hidroplán a levegőben, egy-egy irányító mindegyikük előtt, egy kábel köti össze őket. Röpködtek a vezényszavak, a srác meg egész ügyesen vezette a hidroplánt.  Ha a növendék ront, akkor az oktató belenyúl az irányításba, és kezdenek mindent előröl. Szerencsére a gyerek elfáradt, rögvest jelentkeztem a helyére.

A modell hidroplán ugyanúgy repül, mint az igazi. Kis szervomotorok adják át a gépben levő vevőn keresztül a parancsokat. A hidroplánon elektromos motor hajtja a propellert, és a farkán levő vízszintes vezérsík emeli-süllyeszti a levegőben a gépet. Oldalra a modell farkán levő függőleges oldalkormány és a szárnyakon található csűrőkormány fordítja.

Egy nagy különbség teszi nehézzé a modell vezetését. Amikor a hidroplán a földön álló pilótával szembe repül, akkor fordítva kell a kormányokat mozgatni.

A képen Thomas hangolja rám az adót, az irányítón jól látszik a két mini dzsojsztik, ezek visznek majd engem a mennybe vagy a zuhanásba. Ők a jobb kézre tették a gázkart – ami ott marad, ahol elengedi az ember, és annyi gázt ad, ami a pozícióhoz rendelve van.  A gázkar jobbra-balra kitérítve kapcsolja a csűrőt, ami az egyik szárnyon le-, a másikon felfelé forduló kis lapocska. Gyakorlatilag ezzel fordulunk majd.

Bal kézben a hátra fel, előre le parancs és jobbra-balra húzva pedig a farokkormány kapja tőlem rádión az utasítást. „Finoman mozdítsak, piciket, icipiciket” – kapom több szurkolómtól is a tanácsot.

Osztrák barátaim kedvesen körém gyűlnek, egyikük vízre teszi a gépet, amit majd vezetek. Könnyen sikló motoros vitorlázó a lelkem, nem izzasztja meg a kezdőt sem. Thomas összeköt bennünket a tankábellel, majd felszáll a hidroplánnal, én a kezem szinte hátra teszem.

Oktatóm beleviszi a gépet szinte a felhőbe. A magason oktatás előnye, hogy én korrigálhatok vezényszóra. Megkaptam a főnökséget, félgázzal viszem az iskolaköröket, a nyakam majd kiszakad az állandó felfelé nézésben.

Thomas csak egyszer nyúlt bele az irányításba, amikor bevittem a hidroplánt az erdő fölé, ott majdnem elvesztettük. Szerintem már nem látta a gépet, de érzékből kihozta, aztán visszaadta a távirányítót, egy kicsit lifteztem is vele le és föl.

Aztán elkezdett csipogni az időmérő, kifogyóban volt az áram, Thomas lehozta a vízre, és én még taxiztam egy kicsit majdnem a vízi színpadig.

Az élményt és a boldogságomat a képek csak jelzik, pedig igazából a hidroplán modell vezetése még hátra van. Vízről felszállni könnyebb, vízre szállni már nehezebb, de az az igazi mozzanat, a hidroplán modell pilótaság sava-borsa.

Néhány hazai öreg hidroplánpilóta-mohikánt hidroplánbloggerként aktiválva szombaton megmutatjuk, milyen is az igazi magyar virtus. Viszem oda is a tankábelt, remélem, túl leszek az első sikeres vízről való felszálláson a tatai vár felé.

Szép lesz az idő, akit érdekel, látványnak sem lesz utolsó az ezüst sirályok repülése. A helyszín a tatai Öreg-tó parti sétánya a vár közelében, vagy rossz szél esetén a tó főút felőli középső részén. Szeptember 20-án, szombaton tíz órától indul a hidroplánrepítés új korszaka Magyarországon.

Még több részlet a hidroplánblogger által összehívott tatai elektromos hajtású rádiótávirányítású hidroplán modellek első találkozójáról a hivatalos oldalon.