Utasszállító óriás hidroplán Air France színekben

A hidroplánok a második világháború után repültek néhány évig közép-amerikai és egyéb francia gyarmatokra.

Sok országban megtalálhatóak a hidroplánok fővárosai. Európában ilyen Como Olaszországban, Friedrichshafen Németországban, Gelendzsik Oroszországban és Biscarrosse Franciaországban. Írtam már róluk többször, a franciát kivéve.

A város délen az Atlanti Óceán partján fekszik, ahol a tengertől keskeny földnyelvekkel elválasztva hatalmas tavak találhatóak. Ideális helyszín óceánátrepülő hidroplánok gyártására és indulására, nem véletlenül telepítette ide 1930-ban Latecoere úr a hidroplánbázisát.

A harmincas években a tengerentúli gyarmatokkal rendelkező államok birodalmihidroplán-programokat menedzseltek, nem volt ez másképp Franciaországban sem. A programok hasonló sorvezető mellett zajlottak, azok két alappillérét emelném ki.

Az egyik a nemzeti légitársaságok létrehozása.  A briteknél az Imperial Airways, a Franciáknál az Air France, amit 1933-ban az állam négy légitársaság egyesítéséből hozott létre. Másrészt a katonai és kereskedelmi hidroplánprogramokra választottak egy-egy repülőgépgyárat. A briteknél a Short Testvéreket, a franciáknál pedig Latecoere-ét.

Az idő előrehaladtával pedig a gyárak által előállított kereskedelmi hidroplánok, a repülő hajók egyre nagyobb utasszállító és csomag szállító kapacitással rendelkeztek. Ezek szépen fokozatosan ez előző modellek teljesítményeire épültek, több-kevesebb területen haladták meg azokat.

A képen látható Latecoere 521 típus már az Air France kötelékében belépett az óceánjárók világába. Vele szemben az új francia állami fejlesztői megrendelés három követelményt határozott meg. Hatezer kilométer hatótávolság, háromszáz kilométer per óra átlagsebesség és több mint hetven tonna felszálló súly. Hogy utóbbit érzékeltetni lehessen, ma nagyjából ekkora egy Airbus A320 repülőgép, ami nem jár a tengerentúlra.

Latecoere három év alatt – miközben a háború sem biztosított nyugodt környezetet – létrehozta a Late 631 számú típusában az Air France nagy atlanti zászlóshajóját. A repülőgép 1942 nyarán repült először, majdnem hatvan méter szárnyfesztáv, közel négyszáz kilométer per óra maximális sebesség jellemezte.

Az óriás hidroplánon 46 utas utazhatott luxus körülmények között, több tonna légiposta, 76 tonna felszálló súly mellett. A hat hajtómű a hatezer kilométerre 32 tonna üzemanyagot igényelt, az óriást már csak öt ember vezette.

Az első példányt a németek hadizsákmányként Friedrichshafenbe vitték, de már nem volt idejük termelésbe vonni, amerikai bombák pusztították el. Közben a gyárban a háború végére megépült a következő példány, amit még rövid idő alatt kilenc példány követett.

Az Air France a háború után Afrikába, Közép- Amerikába, Dél-Amerikába, de New Yorkba is repülte menetrendszerűen a hidroplánokat. Párizsból a közönség 5 óra alatt Biscarrosse-ba vonatozott, majd húsz óra alatt repültek például a Francia Antillákra Mexikó magasságában. A gép emiatt vitt csak annyi utast, mert jól jöttek a fekvőhelyek.

A negyvenes évek végén különböző időkben három példány lezuhant, később Biscarrosse-ban egy vihar során ráomlott és összetört egy gépet a hangár. A gépeket az ötvenes évek közepére teljesen kivonták a forgalomból, sajnos egy példány sem maradt meg az utókor számára. Pedig akkora volt, mint a tíz évvel később megépült brit társa, a légitársasági forgalmat soha el nem érő SaRo Princess.

Ajánlom karácsonyra a képen látható e-könyvemet, benne hivatkozásokkal elérhető lesz mind a 100 eddigi blogbejegyzésem. E cikkhez pedig pluszban egy Biscarrosse-i hidroplánrepülésről szóló videónkat kínáljuk. Végül minden kedves olvasónknak áldott karácsonyt, boldog újévet kívánunk, 2015 január 9-én jelentkezünk újra.