Szinte tavaszi idő vár ránk ma – ezen a télen már nem először –, akár 14 fokig is felszökhet a hőmérő higanyszála. Az időjárás tehát mindent megtesz azért, hogy bolondosan induljon a hét, nézzük, mit tesznek hozzá ehhez a politikusok.
Folytatódik Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter országjárása. Ezúttal Miskolcon tart sajtótájékoztatót a helyi fejlesztési tervekről. Bár az újságírókat sok más dolog is érdekelné, mint például 83 éves édesanyja sertéstelepe, vagy felesége cégvásárlása és a nyugdíjas-szövetkezetek ügye, ám a kellemetlen kérdések elhangzása után előfordulhat, hogy ezúttal is kikapcsoltatja a kamerát a miniszter.
Két másik tárcavezető Hódmezővásárhelyre érkezik. Nyilván az ottani időközi polgármester-választástól teljesen függetlenül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adja át – Hegedűs Zoltán (Fidesz–KDNP) alpolgármester és kormánypárti polgármesterjelölt társaságában – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új ügyfélszolgálatát. Amelyet egyébként már január eleje óta használnak. Alighanem itt is el fogják mondani, hogy nem lehetne a függetlenként induló, de teljes ellenzéki támogatottságot élvező Márki-Zay Péterrel együttműködni, mert Gyurcsány Ferenc is támogatja, illetve mert Márki-Zay a Rákosi-diktatúrához hasonlította a mai rendszert. Mondjuk, Tállai András NAV-elnök nem lesz ott, pedig egy benzinárcsökkentéssel biztos lelkesíteni tudná a szavazókat.
A fővárosban Tarlós István hívta össze a sajtó képviselőit, a főpolgármester Riz Levente XVII. kerületi polgármester és Kovács Péter XVI. kerületi polgármester társaságában fog beszélni.
A Kúria megtartja ez évi első teljes ülését, ahol Darák Péter elnök ismerteti majd a legfontosabb feladatokat. Az évzárón ott jártunk, akkor feltűnt: a Kúria elnöke kerülte, hogy elítélje a bírói kart ért kormánypárti támadásokat. Az év elején viszont a hírek szerint (zárt körben) gyújtó hangú beszédet mondott az Országos Bírói Tanács tagjainak megválasztásakor.