A nemzeti burzsoázia által meghagyott adóforintjainkból és uniós pénzforgácsokból épülő-szépülő beruházásokkal kampányolnak ma országszerte fideszes politikusok. Persze ne legyünk telhetetlenek, és örüljünk neki!
Úgy tűnik, az egyik legnagyobb aktivitást ma Hódmezővásárhelyen fejtik ki a kormánypártiak. Ott, ahol február 25-én időközi polgármester-választás lesz. Lázár János kancelláriaminiszter szűkebb pátriájában pedig mindent elkövetnek azért, nehogy az ellenzéki pártok támogatásával függetlenként induló, keresztény-konzervatív értékeket valló, hétgyermekes Márki-Zay Péter, a helyi plébánia világi vezetője nyerjen.
Elkezdődött a pénzosztás is: a hódmezővásárhelyi nyugdíjasok tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt kapnak.
És a helyi plébános után ismét csatasorba áll Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyéspüspök is, aki a fideszes jelölttel, a város jelenlegi alpolgármesterével, Hegedűs Zoltánnal tájékoztat a hódmezővásárhelyi katolikus templom építéséről. Hegedűs aztán rohan, és Juhász Lóránttal, a Délút Kft. ügyvezetőjével aláírja a hódmezővásárhelyi keleti elkerülő út építésének kivitelezési szerződését.
A kellemetlen kérdések elől – édesanyja kérése ellenére is – menekülő Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter Porga Gyula veszprémi polgármesterrel ígérget különböző fejlesztéseket a városban a szavazatokért, majd „helyszínbejárást” tartanak az állatkertben.
Békésen megint óvodába szabadulnak be politikusok. Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselőnek és Izsó Gábor polgármesternek jobb ötlete nem volt, mint hogy a Korona utcai óvodából üzenjék meg: Békés 4 milliárd forint értékű uniós támogatást nyert tavaly, és 300 millióért lesz belőle városközpont-megújítás, 50 millióból pedig óvodai tornaszoba.
De mindez valószínűleg semmi ahhoz képest, hogy Németh Szilárd fideszes rezsibiztos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a Terrorelhárítási Központba látogat. S ott bizony nem mással, mint a TEK főigazgatójával, Hajdu Jánossal találkozik és tájékoztat. Hogy miről? Ha ilyen könnyű lenne a lottóötös! Hát a migránsokról vagy Sorosról, vagy mindkettőről. Azután Székesfehérvárra száguld a rezsibiztos. Tájékoztatni. Tudjuk, miről. Azt persze hiába kérdeztük tőle, hová tűnt az a csaknem 2,5 milliárd forint, amelyből Csepelen már állnia kellene a birkózóakadémiának.