Stop Soros, a közös kasszánk állapota és Tiborcz minden mennyiségben

A politika iránt fogékonyak dörzsölhetik a tenyerüket! Mutatjuk, mi várható ma.

Fokasz Oresztész
2018. 02. 21. 5:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Itt a tél, ami így február végéhez közeledve nem is olyan meglepő, ám az, hogy voltaképpen most kezdődik csak igazán, már inkább. Budapest már kedden behavazódott, és ma is várható utánpótlás, valamint fagypont környéki hőmérséklet. Ennek megfelelően zajlik tovább a téli olimpia is (igaz, nem Magyarországon), még mindig ott vagyunk a helyszínen, szállítjuk a friss híreket, riportokat, közöljük tudósítónk benyomásait. Szerdán egyébként utolsóként Tóth Ivett mutatkozik be a női műkorcsolyázók rövidprogramjában. Az UTE 19 éves sportolója az öt, egyenként hatfős csoportból a harmadikban lép jégre, méghozzá másodikként. A sorsolás alapjában véve kedvező Tóth Ivett számára, mert nem szeret a csoport legvégén korcsolyázni. Ahhoz, hogy a pénteki kűrben is érdekelt legyen, a legjobb 24-ben kell zárnia a rövidprogramban. A tavalyi világbajnokságon sikerült neki, 20. helyével szerezte meg a kvótát a dél-koreai játékokra.

Itthon közben – ha már sporttal kezdtük – fölébredt téli álmából a honi futball, ma ETO FC Győr (II.)–Balmazújváros, MTK Budapest (II.)–Sényő FC (megyei I.) és BFC Siófok (II.)-Budapest Honvéd meccsek következnek. De lesz tenisz is, folytatódik ugyanis a Hungarian Ladies Open. Stollár Fanni és Babos Tímea ütöget majd, előbbi kevesebb, utóbbi nagyobb eséllyel játszik a győzelemért.

Budapesten ülésezik a parlament, a képviselők tovább vitatkoznak a „Stop, Soros!” törvénycsomagról. Az MSZP eközben a háziorvosi ellátást, az önkormányzati dolgozókat és úgy általában az önkormányzatiságot mentené meg, illetve törvénnyel kényszerítené Orbán Viktort miniszterelnök-jelölti vitára, és ajtót mutatna az oligarcháknak, például Tiborcz Istvánnak, a kormányfő vejének. Szintén döntenek Hadházy Ákos LMP-társelnök mentelmi jogáról, ő állítólag a nemzeti konzultációt „rágalmazta”. Kizárt, hogy kiadják a képviselőt, pedig bizonyára szórakoztató volna egy ilyen eljárás. A zöldpárt másik társelnökére, Szél Bernadettre pedig Kövér László házelnök szigora sújthat le, amiért megsértette a házszabályt. Szó lesz még az isztambuli egyezmény elfogadásáról (szintén szocialista és LMP-képviselőknek köszönhetően – beszédes, hogy ők mind nők), illetve fideszes honatyák jóvoltából „a Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben”. A jelek szerint már Varsóban is nekünk kell megállítanunk Brüsszelt – vagy mi.

Mindeközben ülésezik a parlament költségvetési bizottsága is, ahol elvileg szó esik majd letelepedési kötvényekről, rászoruló gyermekek szünidei étkeztetéséről, szociális tűzifáról is, és Hadházy Ákos egy, „a közpénzből finanszírozott propagandát megtiltó” törvényjavaslatot is megpróbál tárgysorozatba vetetni – vélhetően kevés sikerrel.

Tiborcz Istvánról nemcsak a Parlamentben, hanem a képviselői irodaházban is szó lesz, mármint nyilvánosan is, itt Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető tart tájékoztatót „Vejbotrány: a bíróság első fokon döntött, az OLAF-jelentéseket ki kell adni” címmel. Valószínűleg inkább vőbotrányra gondolhatott, ennél azonban fontosabb a dolog tartalmi oldala. Jó szövevényes, és több értelemben is sötét ügy ez, aki részletesebben tájékozódna, annak azt ajánljuk, kattintson ide.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.