A város szociáldemokrata főpolgármestere Henning Scherf elsődleges célja volt, hogy a voksolás kizárólag az önkormányzat problémáival foglalkozzon. (Brémában a legmagasabb a munkanélküliség a nyugat-német tartományok közül.)
S a választásokon a polgárok ne büntessék – miként az Hessenben és Alsó-Szászországban történt – a tartományi SPD-t a szövetségi kormány bűneiért. A félelmek nem voltak alaptalanok, hiszen a közvélemény-kutatások, jelenleg történelmi mélyponton, 26-27 százalékon mérik az SPD támogatottságát. Ennek érdekében Scherf a párt történelmében valószínűleg egyedül álló módon, felkérte a kancellárt Gerhard Schrödert, hogy ne látogasson a városba.
Így a kancellár egyetlen megszólalását az jelentette, amikor egy gyáravatásra mégis Brémába tévedt Gerhard Schröder az üzem kantinjában szólhatott a néhány tucat ott lézengőhöz.
A brémai polgárok ismét rácáfoltak a közvélemény-kutatókra, akik a nagykoalícióban kormányzó CDU és SPD 37-38 százalékos fej-fej melletti eredményét jósolták. Az SPD 42,2 százalékot a CDU 29,3 százalékot, a zöldek 13 százalékot, a szabad demokraták (FDP) 4,3 százalékot, a Német Népi Unió /DVU/ 2,7százalékot ért el.
Ez az eredmény az SPD-nek 40 képviselőt, a CDU-nak 28-t, a zöldeknek 13-t, az FDP-nek és a DVU egyaránt egy mandátumot jelentett. A Ronald Schill hamburgi szenátor Jogállami Offenzíva Pártja 4,6 százalékkal elvétette a városházára bekerüléshez szükséges 5 százalékos küszöböt. / A két részből álló tartományban az ötszázalékos küszöböt külön-külön számítják, így fordulhat elő, hogy a Schill pártnál összességében gyengébben szereplő FDP és DVU a bremerhaveni jobb szereplése miatt állíthat városi tanácsosokat. /
Az SPD országos átlagot messze meghaladó szereplését döntően a városban rendkívül népszerű főpolgármesternek köszönhette. Aki világossá tette, hogy ő csak abban az esetben vállalja a nagykoalíció további vezetését, amennyiben pártja nyeri a választásokat, ellenkező esetben visszavonul. Ugyanis a brémai szociáldemokraták jelentős része szimpatizál egy vörös-zöld együttműködéssel, ami a mostani eredmények után elméletileg lehetséges lett volna. Ez okozta, hogy a Szövetségi Köztársaságban 46-47 százalékos népszerűségnek örvendő CDU gyenge szereplését.
Paradox módon, a CDU alig kampányolt, hiszen az 1947 óta szociáldemokrata vezetésű városban esélye sincs az abszolút többség elérésére, s győzelme esetén az FDP mélyrepülése és Scherf távozása miatt, koalíciós partner hiányában ellenzékbe került volna. Így a kormányon maradás garanciáját a vereség jelentette, ezért a CDU támogatói, vagy el sem mentek szavazni, vagy az SPD-re voksoltak. Nem véletlen, hogy néhányan úgy fogalmaztak, ha a politikában is büntetnék a komolytalan játékot, akkor a brémai választásokat le kellett volna fújni.
Így azonban minden marad a régiben, első nyilatkozatában Scherf kijelentette a nagykoalíció folytatására törekszik.
Különös választás Brémában
Vasárnap döntöttek a legkisebb német tartomány, a mintegy 650 ezer lakosú Bréma és Bremerhaven polgárai a 83 fős képviselő testület összetételéről. Már a kampány is jelezte, Bréma számos meglepetéssel szolgálhat.
2003. 05. 26. 7:35
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!