Kifejtették, a csaknem két éve tartó szíriai konfliktusban „a saját népe ellen háborút viselő, tízezrek halálát, menekülthullámot, pusztítást, humanitárius katasztrófát okozó és súlyos emberi jogsértéseket elkövető, diktatórikus Aszad-rendszer” elvesztette legitimitását, és távoznia kell a hatalomból. Magyarország álláspontja szerint minél előbb történik meg a politikai rendszerváltás az országban, a szíriai nép annál előbb kap esélyt jövőjének szabad alakítására – olvasható a tárca közleményében.
„Magyarország nincs egyedül”
Az ellenzéki koalíció elismerésével „Magyarország nincs egyedül” – mutattak rá. Kiemelték, a nemzetközi közösségben egyre több ország, köztük EU-tagállamok és a Szíria barátai csoport találkozóin részt vevő, a szíriai változás mellett elkötelezett országok döntöttek már hasonlóan. Magyarország lépésével támogatja a demokratikus átalakulásra, a szabad választásokra és az emberi jogok érvényesítésére tett erőfeszítéseket, hogy a szíriai nép szabadon határozhasson sorsáról – hangsúlyozták.
Több mint félmillió szíriai állampolgár menekült a környező országokba a Bassár el-Aszad vezette rezsim elleni felkelés tavaly márciusi kezdete óta.
Az európai uniós külügyminiszterek tanácsában kompromisszumos megállapodás született arról, hogy az Európai Unió hogyan és miként ismerje el a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját – derült ki a miniszterek által elfogadott dokumentumból. A nyilatkozat szövege szerint az „EU a szíriai nép legitim képviselőiként fogadja el” a szervezetet, de ez továbbra sem értelmezhető úgy, hogy az Európai Unió az ellenzéki ernyőszervezetet tekintené Szíria legitim kormányának.
Úgy fogalmaztak, fontos, hogy az ellenzéki koalíció egyesítse a szír társadalmat, és teret adjon valamennyit törekvésének, irányzatának, csoportjának. Továbbá biztosítania kell az etnikai és vallási kisebbségek, különösen a szíriai keresztény közösségek jogait és részvételét a döntéshozatalban – áll a kommünikében.
Száznál is több ország ismerte el a koalíciót
A francia külügyminiszter szerdán közölte: száznál is több ország ismerte el az új szíriai ellenzéki koalíciót, így lehetőség nyílt arra, hogy nagyobb humanitárius – és esetleg katonai – segítséget nyújtsanak a Bassár el-Aszad ellen harcoló erőknek.
Laurent Fabius rendkívüli előrehaladásnak nevezte a Szíria barátai országcsoport szerdai marrákesi konferenciáját. A csoportot alkotó arab és nyugati országok az eseményen hivatalosan is elismerték a Szíriai Nemzeti Koalíciót a szíriai nép „egyetlen képviselőjének”. Az elismerést a tanácskozáson elfogadott közös dokumentum is tartalmazza.
Szíria demokratikus lehet a maga módján – véli a Magyar Nemzetnek adott interjújában Tálas Péter. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára nem sok reményt lát Bassár el-Aszad rendszerének fennmaradására, s rámutat, a közel-keleti ország útja a demokrácia felé egyáltalán nem egyenes, de nem is feltétlenül ezt várják el tőle.
Gondot okoz a térségben
A Stratégiai Védelmi Kutatóközpont szerint komoly geostratégiai kockázatokat rejt magában az elhúzódó szíriai konfliktus a térségbeli országok számára: míg Törökország a kurdok aktivizálódásától tart, addig Izrael azt szeretné, ha Irán befolyása csökkenne. Utóbbi állam egyelőre a status quo megőrzésében érdekelt, és attól tart, hogy az USA megerősödhet a Közel-Keleten.
Sem Törökországnak, sem Szíriának nem érdeke, hogy háborúba torkolljon határ menti konfliktusuk, ennek ellenére továbbra is lövik egymást. Senki sem tudja, miért.