Két mauritániai forrás szerint 41 nyugati állampolgárt ejtettek fogságba szerdán Algériában iszlamista szélsőségesek egy gázkitermelő egység elfoglalásakor annak megtorlásaként, hogy Algéria engedélyezte légtere használatát Franciaországnak a Maliban indított katonai intervenció során.
A két forrás – az ANI mauritániai hírügynökség és a Sahara Medias – egyaránt a hajnali támadást végrehajtó iszlamista szervezet szóvivőjére hivatkozik, aki szerint foglyaik 9-10 országból vannak, többek között amerikaiak, franciák, britek és japánok.
Magyarország támogatja a fegyveres akciót
Magyarország teljes támogatásáról és szolidaritásáról biztosítja a Franciaország által Maliban indított fegyveres akciót, amely arányos válaszadás az észak-mali radikális terrorista szervezetek okozta, a Száhel békéjét és biztonságát fenyegető kihívásra – közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.
A tárca közleményében hangsúlyozza: Franciaország mali katonai fellépését Magyarország a terrorizmus elleni globális küzdelem részének tekinti, amely összhangban van a nemzetközi jog vonatkozó előírásaival és az ENSZ alapokmányában foglaltakkal. Kitértek arra is, hogy Magyarország üdvözli az Európai Uniónak a helyzet kezeléséért és hatékony megoldásáért tett és tervezett erőfeszítéseit. A magyar kormány vizsgálja egy esetleges magyar hozzájárulás lehetséges formáit, beleértve néhány katonai szakértő küldésének lehetőségét is – tették hozzá.
A támadók vezére a „félszemű” néven is ismert Mohtar Belmohtar, aki hosszú időn át az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet észak-afrikai szárnyának egyik parancsnoka volt – közölte a szóvivő. Az algériai hírügynökség szerint a támadásban nem egy, hanem két nyugati vesztette életét.
Az állig felfegyverzett támadók három gépkocsin érkeztek az ország délkeleti részén, Algírtól 1300 kilométerre lévő telephez, és az első célpontjuk egy autóbusz volt, amely külföldiekkel a közeli Ain-Amenász repülőterére tartott. Ezt a támadást a busz kísérői visszaverték. A terrorista csoport a kudarcba fulladt kísérlet után a telephez ment, elfoglalta egy részét és túszul ejtett több embert. A foglyok számát a jelentés „meghatározatlanként” közölte. A támadók ellen a hadsereg akciót indított, s az APS algériai híriroda állítása szerint idő közben, kis csoportokban elengedték őket.