Kijev nem csitul, egész éjjel folytatódtak az összecsapások

A Dinamo labdarúgóklub stadionjánál zajlik állóháború.

WA
2014. 01. 21. 8:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt elnöke sajtótájékoztatón bejelentette, hogy kedden ismét felkeresi Viktor Janukovics elnököt Kijev környéki rezidenciáján: „Viktor Janukovics ígéretet tett nekem, hogy rendezi a kialakult helyzetet, de nem tartotta be szavát. Elmegyek hozzá, és ismertetem vele az ellenzék követeléseit" – közölte Klicsko.

Ismert, a hétfő összecsapásokban mindkét oldalon legalább százan szenvedtek sérüléseket. A városvezetés hivatalos közlése szerint egy tüntetőnek csuklótól amputálni kellett a kezét, három másiknak pedig a szemgolyóját távolították el az orvosok.

Ukrajna 2013 végén ismét a világ érdeklődésének a középpontjába került, miután Viktor Janukovics államfő és Mikola Azarov miniszterelnök elutasította az Európai Unióval való társulási szerződés aláírását. Kijev utcáin százezrek jelentek meg, és ismét mindenki számára világos lett az ország keleti és nyugati része közti óriási szakadék. A 2004-es elnökválasztás óta folyamatos geopolitikai versenyfutás újra felerősödött a Nyugat és Oroszország között.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.