Miért örülnek ők ennyire a skót buktának?

Obama mellett nemcsak a NATO és egyes uniós pártok potentátjai, hanem több európai ország vezetője is kitörő örömmel fogadta a skót függetlenségi törekvések bukását.

Ismert, a skót népszavazás végeredménye nagyjából hozta az elemzők elvárásait. A londoni fenyegetőzéstől és ígérgetéstől sem mentes kampány során gazdasági és érzelmi érveket is felhoztak – főleg az olajon, a fonton és a brit államadósság megosztásán vitáztak –, végül magabiztos, de nem elsöprő többséggel az egységpártiak nyertek. Alex Salmond skót miniszterelnök megtörten közölte, hogy elfogadja az eredményt (az MNO percről percre követte az eseményeket, tudósításunkat ide kattintva érheti el), sőt lemondási szándékát is bejelentette.

Fellélegezhetett így David Cameron brit miniszterelnök, aki számára a skót függetlenedés – sokak szerint – egyenes út lett volna a bukáshoz. A függetlenségi remények meghiúsulása után ugyanakkor Cameron gyorsan átértékelte a decentralizációt ígérő korábbi londoni megszólalásokat, és kijelentette: ha a skótok nagyobb önrendelkezést kaphatnak, akkor az bizony az angoloknak is jár – ha viszont ténylegesen lépéseket is tesz ebbe az irányba, azzal komolyan lelassíthatja a belengetett decentralizációt.

Egedy Gergely történész szerint Cameron ugyan nem mondta ki, hogy külön angol parlament létrehozását tervezné, de kijelentette, hogy „határozott választ” igényel „az angol törvényekre angol szavazatok” kérdése. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára hozzátette: „A kérdés az, hogy ez hogyan valósul meg, mert például ha felállítanának egy külön angol parlamentet, akkor Anglia Egyesült Királyságon belüli túlsúlya miatt az teljesen elnyomná a westminsteri (brit) parlamentet. Mindazonáltal a nagyobb angol önrendelkezés felvetését egyesek úgy értelmezik, hogy Cameron lassíthatja a skótoknak tett ígéret megvalósítását, mert az angol önrendelkezés kidolgozása roppant bonyolult.”

Nem sokkal a végeredmény péntek reggeli kihirdetése után özönleni kezdtek a vállveregetések és dicséretek a skót választópolgároknak, mondván, jól döntöttek, hogy nem akarnak elszakadni Nagy-Britanniától.

Az elsők között az unió és a NATO potentátjai siettek gratulálni: Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke megkönnyebbüléssel fogadta a skóciai népszavazás eredményét; az Európai Unió néppárti és szociáldemokrata képviselőcsoportjainak elnökei is „melegen üdvözölték” a döntést, csakúgy mint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint „ez az eredmény kedvező az egységes, nyitott és erősebb Európa számára, amelyért a bizottság is kiáll”. Barack Obama amerikai elnök gratulált pénteken Skóciának a „szenvedélyes, mégis békés” referendumhoz és annak eredményéhez, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pedig üdvözölte David Cameron népszavazást követően tett kijelentését, „mely szerint az Egyesült Királyság a jövőben is egységes marad”.

Schulz ugyanakkor arról is beszélt, hogy a népszavazás mintaszerű demokratikus eljárás volt, az Európai Uniónak pedig nem feladata beleszólni tagállamai belső ügyeibe, így abba sem, hogy milyen helyzetben legyen Skócia Nagy-Britanniában. Ezzel viszont némiképp ellentétes lehet, hogy nem olyan régen maga Barroso is beszállt az ijesztgetéskampányba, amikor azzal fenyegette meg a skótokat, hogy az Európai Unió évekig előszobáztathatja őket, mielőtt újra uniós tagállammá válhatnak – így egyébként nem sokkal maradt le Rasmussentől, aki pedig Skócia NATO-tagságának elvesztésével riogatott.

Az Shulz szavaiból is levezethető, hogy uniós szinten miért lelkesedtek Nagy-Britannia fenntartásáért – mint mondta, „az EU-nak éppen elég gond a 28 tagország közösségének egyben tartása” –, ahogy a NATO is az egyik legerősebb tagállama, Amerika megbízható szövetségese, Nagy-Britannia stabilitásában érdekelt.

Ugyanakkor a híradások a cseh és a spanyol kormányfő gratulációját is az elsők között hozták le, akik szintén alapvetően az európai értékek, a közös Európa és a stabilitás szentséges eszméjébe csomagolva üdvözölték a birodalom egyben maradását.

Az, hogy a spanyol miniszterelnök örömmel fogadta a skótok döntését, teljesen érthető: Katalónia parlamentje ugyanis szombaton tárgyalja a hasonló témájú, a Spanyolországtól történő elszakadásra rákérdező referendum kiírását. Mariano Rajoy spanyol kormányfő sietett leszögezni: a skótok jól döntöttek, és azáltal, hogy Nagy-Britannia részei maradtak, „elkerülték a súlyos gazdasági, társadalmi, intézményi és politikai következményeket”. Artur Mas katalán miniszterelnök viszont továbbra is elszánt; mint mondta, a skót népszavazás eredménye nem befolyásolja a katalán függetlenségi törekvéseket, a katalánok továbbra is arra készülnek, hogy november 9-én megtartják a tervezett referendumot – Madrid ugyanakkor alkotmányossági kifogásokkal készül a népszavazás kiírásának megakadályozására, így még korántsem biztos, hogy Katalóniának egyáltalán lesz esélye véleményt nyilvánítania a saját sorsáról.

Míg a spanyol miniszterelnök közvetlenül nem célozgatott a skót népszavazás és hazájának kisebbségei közti relációkra, Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök nem is rejtette véka alá, mitől félt. Mint mondta, „Nagy-Britannia szétesése nacionalista hullámot váltott volna ki, amely a következő években egy sor további európai államot destabilizált volna”. Bár Csehországban a világháború utáni brutális etnikai tisztogatásnak köszönhetően a korábbi csaknem hárommillió németből nem sok maradt, és azok autonómiája is erősen korlátozott; ugyanakkor a mai napig érvényben vannak azok a Benes-dekrétumok, amelyek háborús bűnösnek mondják ki – a magyarok mellett – az összes németet is; nem mellesleg a mai napig heves reakciókat vált ki a csehekből akárcsak a diszkriminatív törvények megkérdőjelezése is.

Ami a székelyeket illeti

A Sobotka által is említett dominóeffektusra sokan alapoztak Székelyföldön is, valószínűleg ők nem osztoznak a cseh kormányfő örömében. Ugyanakkor a skót függetlenség bukása a román elitet is felbátorította az agresszívabb véleményformálásra: alig néhány órával a népszavazás eredményének közlése után Victor Ponta román miniszterelnök interjút adott az Adevarul című napilapnak, amelyben annak a véleményének adott hangot, hogy a székely autonómiával kapcsolatos elképzelések túlmennek minden határon. A kormánypárti PSD szenátora ennél is ellenségesebb volt, mint mondta, „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan” cél az autonómia. A legmesszebb azonban Andreea Paul, a román ellenzéki PDL első alelnöke ment: kijelentette, hogy az RMDSZ autonómiatervezete nem csak alkotmány- és Európa-ellenes, hanem mindemellett szélsőséges nézőpontot tükröz és gyűlöletet szít.