Moszkva egyértelmű nemzetközi szabályokat rúgott fel, például a második világháború után kialakult európai határok sérthetetlenségét a Krím annektálásával, méghozzá úgy, hogy azt nem indokolta például humanitárius válság vagy polgárháború, mint a NATO beavatkozását Koszovóban – mutatott rá az MNO kérdésére Kaiser Ferenc. A biztonságpolitikai szakértő szerint az, hogy jellemzően kik támogatták ebben az oroszokat – például Dél-Szudán, Afganisztán és Észak-Korea – jelzi, hogy Moszkva népszerűsége megsínylette ezt a dolgot.
Nem véletlenül preferálják az oroszok a BRIC-országokkal, valamint Dél-Afrikával és Latin-Amerika többi részével az együttműködést, itt azonban akkora gazdasági és kulturális különbségek vannak az egyes országok között, hogy ez sokban nehezíti a helyzetet, ráadásul Moszkva itt is a kevésbé népszerű, autoriterebb berendezkedésű országok körében tudott terjeszkedni, úgymint Venezuela, Kuba, Nicaragua. Tehát, még ha van is errefelé kitörési útvonala, az igencsak rögös – mondta a szakértő.
Krím annektálását talán még lenyelte volna a Nyugat, de a Kelet-Ukrajnában orosz támogatással eszkalálódott feszültség megrettentett egy sor posztszovjet országot a balti államoktól Közép-Ázsiáig, így Putyin lépései közvetlen közelében is bizalmatlanságot keltettek – mondta Kaiser.
Putyin ugyanakkor próbált Európán és a nyugati világon kívüli területek felé nyitni, főként Kína felé. Ugyanakkor fontos látni, hogy a kínai–orosz viszonyban nem Moszkva a nagyobbik testvér, és Kína a segítségre szoruló oroszoktól például visszakövetelheti az 1860-as években a cári birodalom által Kínától elhódított távol-keleti területeket. Kína hadserege is erősebb már az orosznál: védelmi kiadásuk a duplája, hadseregük létszáma kétmillión felüli az oroszok 850 ezer katonájával szemben.
Maguk a kínaiak sokkal finomabban gyakorolják a hatalmat ennél, és inkább gazdasági vonalon hódítanak, szemben az oroszokkal. Az oroszok gyengesége a gazdaságuk – emlékeztetett a szakértő. Moszkva függ a kőolaj és a földgáz árától, és bár Európa az orosz energiahordozóktól függ, a kitettsége mégis kisebb; drágábban ugyan, de a tengerentúlról és például norvég forrásokból tudja pótolni az orosz importot, míg Oroszország nem tudja kinek eladni a gázt, amíg a kínai gigavezeték fel nem épül.