Érkezik Putyin, felbolydul Budapest

Orbán Viktorral és Áder Jánossal is találkozik ma az orosz elnök, aki védett személyként járja majd a fővárost, így komoly forgalomkorlátozásokra kell számítani.

RZ
2015. 02. 17. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az orosz elnök délután 2-kor érkezik meg Budapestre az elnöki géppel. Az orosz államfő külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov hétfői közlése szerint Vlagyimir Putyin látogatása kezdetén a Hősök terén megkoszorúzza a hősök emlékkövét, majd a Fiumei úti Nemzeti Sírkert felújított szovjet parcelláinál koszorúz hadisírokat. Ezt követően az Országházban fogadja Orbán Viktor, majd tárgyalásuk után közös sajtótájékoztatót tartanak. Ezután Áder János köztársasági elnök is fogadja Vlagyimir Putyint a Sándor-palotában.

A látogatás során felmerülő témák kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter korábban az MTI-nek elmondta: Oroszország az elkövetkező években is kulcsszereplő lesz Közép-Európa energiaellátásában, ezért nem képzelhető el, hogy „ne konzultáljunk folyamatosan Oroszországgal”. Ráadásul az ország a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és a magyar–orosz kereskedelem visszaesése a teljes magyar külgazdaság, és így az egész nemzetgazdaság teljesítményére nagyon súlyos hatással van – magyarázta. Az orosz tőkebefektetések a magyar gazdaságban elérték az 1,5 milliárd dollárt, míg az oroszországi magyar befektetések mintegy kétmilliárd dollár értékűek.

Szijjártó Péter emlékeztetett: idén jár le Magyarország hosszú távú gázszállítási megállapodása, és mivel Magyarországra Oroszországból érkezik a legnagyobb mennyiségben gáz, ezt a kérdést megnyugtatóan rendezni kell. Ezért is van sorsdöntő jelentősége az ország energiabiztonsága szempontjából Vlagyimir Putyin látogatásának – állapította meg.

Az orosz államfő külpolitikai tanácsadója is megerősítette, hogy a tárgyaláson érinteni fogják a gázügyeket. Azt mondta: a megbeszéléseken a paksi atomerőmű bővítéséről, az orosz–magyar megállapodás végrehajtásáról  is tárgyalnak.

Szijjártó Péter korábban közölte, hogy a Vlagyimir Putyinnal folytatandó tárgyalásokon nyilvánvalóan szóba kerül majd az ukrajnai konfliktus is. Magyarország álláspontja „egyértelmű: az ukrajnai konfliktust békés, tárgyalásos úton kell rendezni”.

Orbán Viktor pénteken azt mondta: ő hívta meg az orosz elnököt, örül neki, hogy jön, és a jövőben is szívesen látják majd. A lejáró hosszú távú gázszerződéssel kapcsolatban a miniszterelnök arról beszélt: egy új szerződés megkötését nehezíti az a körülmény, hogy a gáz ára az olajár változása miatt nem alakult kiszámíthatóan az elmúlt időszakban, ma senki nem tudja megmondani, a következő két-három évben mi lesz az ésszerű ár.

Az orosz–magyar kapcsolatról úgy fogalmazott: Magyarországnak ésszerű és rendezett kapcsolatokra van szüksége Oroszországgal is.

Vlagyimir Putyin munkalátogatására öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő Moszkvában. A tervek szerint az aláírandó dokumentumok között szerepel magyar atomenergia-ipari szakemberek oroszországi képzéséről szóló egyezmény, valamint az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban. A magyar külügyi szóvivő tavaly júliusban jelentette be, hogy főkonzulátus nyílik az oroszországi Kazanyban. Orosz–magyar regionális, egészségügyi és felsőoktatási együttműködésről is készítettek elő egyezményeket.

Az orosz elnök budapesti útjával viszonozza Orbán Viktor korábbi moszkvai látogatását. A magyar kormányfő tavaly januári oroszországi látogatásán az orosz államfővel folytatott megbeszélést Novo-Ogarjovóban. A tárgyalásokon a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodás, ennek keretében egyezséget írtak alá két új paksi erőművi blokk építéséről. Orbán Viktor korábban 2010-ben és 2013-ban is járt Moszkvában.

Orosz államfő most harmadszor látogat Magyarországra, Vlagyimir Putyin pedig másodszor keresi fel Budapestet – 2006 februárjában járt legutóbb a magyar fővárosban.

A Putyin-vizit miatti tüntetés már hétfőn változásokat hozott a fővárosi közlekedésben. Vlagyimir Putyin és delegációjának budapesti tartózkodása során több útvonalon időszakos terelésre, forgalomkorlátozásra, illetve lezárásra kell készülni. A korlátozásokkal érintett útvonalak listája és a tájékozódást segítő információs térkép a rendőrség honlapjáról (Police.hu) letölthető.

A BKK tájékoztatása szerint a keddi üzemkezdettől visszavonásig lezárja a Kossuth Lajos téri metróállomást, a szerelvények megállás nélkül áthaladnak az állomáson.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelte: déltől este 9 óráig szakaszosan és időszakosan lezárásra kell készülni többek között a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminál ”E” portájánál, a 4-es és a 6-os főúton, az M0-ás autóúton, az M0-ás hídon, az M3-as és az M5-ös bevezetőjén, a Kacsóh Pongrác úti felüljárón, az Erzsébet hídon, a Margit hídon, a Lánchídon, több rakparti szakaszon, a Hősök tere, a Kossuth tér, a Sándor-palota, a Fiumei úti temető környékén és további forgalmas útszakaszokon, például az Üllői úton, a Széchenyi téren, az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Váci úton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.