Ismert, az orosz elnök kedden Budapestre látogat, ahol energiabiztonsági témákról és az orosz–ukrán konfliktusról is szó esik. A város életét fenekestül felforgatják az elnök személyének védelme érdekében bevezetett biztonsági intézkedések; ezekről kérdezte meg az MNO Georg Spöttle biztonságtechnikai szakembert.
„Alapvető szabályok vannak, minden városban ugyanolyan éberen vigyáznak a testőrök a prominens személyekre” – mondta el Spöttle. A Berlinben korábban hosszú évekig vezetők védelmében részt vevő szakember elmondta: hiába gondoljuk terrorszempontból veszélytelennek a fővárost, e tekintetben mindegy, hogy Budapestről vagy Kabulról beszélünk, ugyanolyan magas szinten készülnek a biztonságiak a prominensek védelmére.
A TEK-nek a magyar közvélekedésben gyökeret vert nézetekkel ellentétben, amelyeket például a lábon lövős fiaskó táplált, nagyon jó a nemzetközi megítélése, az egyik legjobb kommandónak tartják az unión belül, amelyre maximálisan rá meri bízni magát akár Merkel, akár Putyin – mondta el Spöttle. A szakember rámutatott: baleset mindenhol előfordul, ahol a lőfegyverrel mint munkaeszközzel bánnak, ahogy egy irodában is leeshet és összetörhet egy laptop, úgy a nagy számok törvénye alapján itt is történhet baleset. Berlini évei során volt, hogy napi ezer lövést is le kellett adnia gyakorlatozás közben, és neki is volt olyan kollégája, aki egy ilyen során megsérült, egyszóval erre nincs orvosság.
Alapvetően mindenki hozza a saját testőreit a saját országából; van, aki a páncélautójához is ragaszkodik, itt megoszlik a tábor – Obama szokta hozni a saját járművét, Merkel legutóbb Magyarországon a TEK autóját használta.
Putyin maga egyébként egy Mercedest használ, de van saját gyártmányú páncélautója is. Az autóknál – ezek többféle páncélozottsági fokozatúak – amúgy alapsztenderd, hogy a páncélzata kivédje egy AK47-es gépfegyver golyóit, és erős fenékpáncélja legyen, hogy az útburkolat alá rejtett robbanószer ellen is védjen. Mint mondta, egy ilyen autó hermetikusan lezárható, így gázgránát ellen is védelmet nyújt, belső légáramoltató rendszerének köszönhetően pedig huzamosabb ideig is el tudja látni oxigénnel a bent lévőket. Nagyon komoly az egészségügyi felszerelés is bent, valamint minden testőrnek van erre vonatkozó, évente megújított képesítése is – Spöttle maga Berlinben fél évet tanult egy baleseti sebészeten.