Az EU soros elnökségét betöltő Lettország külügyminisztere szerint minden tagállamnak magának kell eldöntenie, hogy szállít-e fegyvereket Ukrajnának. „Nem hiszem, hogy egy ilyen kérdést el tudnánk dönteni a 28 tagállam körében” – közölte a hétvégén Rinkevics.
Bár múlt héten Francois Hollande francia elnök váratlanul bejelentette, hogy Angela Merkellel karöltve először Kijevbe, majd Moszkvába utazik az ukrán válság lezárásáról tárgyalni, a kettős villámlátogatás nem hozta meg a várt eredményt. Szintúgy nem járt komoly eredménnyel a hétvégi müncheni biztonságpolitikai konferencia, Merkel washingtoni látogatása alkalmával pedig mindössze abban állapodott meg Barack Obama amerikai elnökkel, hogy a NATO erősíti kelet-európai katonai jelenlétét, az Egyesült Államok és Európa a Nemzetközi Valutalappal (IMF) közösen megadja az ukrán reformokhoz kulcsfontosságú gazdasági támogatást, az Oroszországgal szembeni szankciók pedig érvényben maradnak.
Tavaly szeptember 5-én a harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet, vagyis tűzszünetet írtak alá Minszkben Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői. A megállapodásnak ugyanakkor máig sem sikerült érvényt szerezni, a harcok kiújultak, és mind ez idáig – az ENSZ adatai szerint – több mint 5300-an haltak meg. A Frankfurter Allgemeine Zeitung német hírszerzési forrásokra hivatkozva ugyanakkor vasárnap arról írt, hogy már csaknem ötvenezer ukrán katona és civil halhatott meg, csaknem tízszerese a hivatalosan bevallottaknak.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!