A düsseldorfi ügyészség kiemelte, hogy csupán a vizsgálat jelenlegi állását bemutató, előzetes megállapításokat tesz, és nem vesz részt a – a közleményben névvel nem megnevezett – másodpilóta motivációit illető találgatásokban.
A düsseldorfi egyetemi kórház hétfőn átadta az államügyészségnek a másodpilóta kartonját – közölte a klinika szóvivője. 2015 februárja és március 10-e között a férfi legalább három alkalommal járt ott, azt azonban nem tudni, melyik osztályon. A kórház korábban tagadta azokat a beszámolókat, melyek szerint Lubitzot depresszióval kezelték az intézményben.
Folytatódott hétfőn a második, a repülési adatokat rögzítő feketedoboz keresése és az áldozatok maradványainak összegyűjtése, annak ellenére hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a mentőhelikopterek nem tudtak felszállni. A helyszínelők a kialakítás alatt álló úton gyalogosan közelítették meg a helyszínt.
A France 2 közszolgálati televízió helyszíni tudósítása szerint hétfőn folytatódott annak az útnak a kiépítése, amelyhez vasárnap láttak hozzá a hatóságok. Az egy kilométer hosszú szakasz Le Vernet településtől vezet ahhoz a sziklafalhoz, ahol a repülőgép becsapódott.
Miután a helikopterek a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfő reggel nem tudtak felszállni, a helyszínelők a még félkész úton, a buldózerek között egy keskeny ösvényen gyalogosan közelítették meg a helyszínt, az alakulatok mintegy 45 percet voltak kénytelenek gyalogolni. Délre elkészült az út háromnegyede, s valószínűleg estére az egész szakaszt kialakítják.
A földúton eleinte majd csak terepjáróval lehet közlekedni, kizárólag a kutatás és a helyszínelés céljából, de várhatóan április végére lebetonozzák az egész szakaszt azért, hogy a jövőben az áldozatok hozzátartozói is meg tudják közelíteni a baleset közvetlen helyszínét. A műút kialakításának százezer eurós költségét a Germanwings légitársaság biztosítói fedezik.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!