Zoran Milanovic szombaton újságíróknak nyilatkozva kijelentette: „Magyarország jó volt Horvátországhoz a délszláv háborúban, mert ez nem került neki semmibe, most azonban akadályozza az igazságügyi együttműködést”.
A horvát miniszterelnök úgy ítéli meg, hogy nem őt vagy a kormányát kell felelőssé tenni azért, mert Magyarország és Horvátország között megromlott a viszony. A megromlott viszonynak szerinte az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), Ivo Sanader volt kormányfő, a budapesti kormány és Orbán Viktor magyar miniszterelnök az oka, s az azzal a bűncselekménnyel és korrupciós vádakkal áll összefüggésben, amely az INA horvát olajipari vállalat körül kialakult, és amely ügyben Budapest visszautasítja az együttműködést a horvát igazságszolgáltatással.
„Ha nem félsz az igazságszolgáltatástól és az igazságtól, akkor együtt kell működnöd” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Magyarország rejtegeti a Mol magyar olajipari vállalat elnökét, aki Horvátországban a legsúlyosabb bűncselekményt követte el. Megjegyezte, hogy fordított esetben Horvátország együttműködne.
A horvát ügyészség tavaly márciusban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Azzal vádolja, hogy 10 millió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanadernek, hogy a Mol megszerezhesse az irányítói jogokat az INA-ban, illetve azért, hogy a veszteséges gázüzletágat válasszák le a cégről és azt a horvát állam vegye át. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a vádakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.
Milanovic kiemelte: a vádakat nem ő írta és nem is ő vezette az eljárást, hanem a horvát állam. A horvát miniszterelnök kijelentette azt is, hogy Horvátországban jobban működik a jogállamiság, mint Magyarországon, mondván, a horvát igazságügy független, míg a magyart befolyásolja a politika.
„Ezek olyan dolgok, amelyekről nyíltan kell beszélni, mert nem tegnap óta tart, tudjuk már évek óta, ezért nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk"
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!