Jól jön Putyinnak a szíriai szerepvállalás

Hollande és Putyin megpróbálta közelíteni álláspontját a szíriai válság politikai rendezéséről.

MTI
2015. 10. 02. 17:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Francois Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök megpróbálta közelíteni álláspontját a szíriai válság politikai rendezéséről, amelynek legvitatottabb pontja Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsa – közölték francia diplomáciai források.

A két ország vezetője Párizsban egyeztetett a politikai átmenetről kialakított álláspontokról, mielőtt tárgyalóasztalhoz ültek Angela Merkel német kancellárral és Petro Porosenko ukrán államfővel az ukrajnai békefolyamat újraindítása érdekében. A nyugati országok késznek mutatkoznak arra, hogy a tárgyalásokba bevonják a szíriai rezsim képviselőit, de csak azzal a feltétellel, ha a folyamat végén Aszad távozik a hatalomból. Oroszország viszont kitart hagyományos szövetségese mellett.

A válság kezdetéhez képes viszont a nyugatiak már nem követelik a szíriai elnök azonnali távozását. Francois Hollande francia elnök szeptember 8-án annyi mondott, hogy a kérdés egy adott pillanatban fel fog merülni az átmenet folyamán. A francia és az orosz elnök megvitatta a Franciaország által a szíriai katonai beavatkozáshoz támasztott három feltételt: a légicsapások Szíriában kizárólag az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet célozhatják, más célpontokat nem, a civil lakosság biztonságának elérését és a politikai átmenet beindítását – hangsúlyozta az elnöki hivatal.

Eközben Törökország és partnerei az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióban felszólították pénteken Oroszországot, hogy hagyjon fel a szíriai ellenzék elleni katonai támadásokkal, és légicsapásait összpontosítsa inkább az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre.

Az Iszlám Állam elleni koalícióban részt vevő országok – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, a Perzsa-öböl menti államok és Törökország – közös közleményben fejezték ki aggodalmukat az eddigi orosz légitámadások miatt. „Nagyon aggaszt bennünket az orosz haderő szíriai felvonultatása, különösen pedig azok a támadások, amelyeket az orosz légierő hajtott végre tegnap óta Hama, Homsz és Idlíb tartományokban, mert ezek civil áldozatokat szedtek, és nem az Iszlám Állam ellen irányultak.” Oroszország akciói „tovább súlyosbítják” a konfliktust, és hatásukra nőhet a szélsőségesek száma – írták.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön „propagandatámadásnak” minősítette azt az állítást, hogy a szíriai  orosz légitámadásokban civilek haltak meg.

A Szíriában végrehajtott orosz légicsapások jelentősége imázs és befolyás szempontjából is jól jött Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrán válság lezárásához, amelyről pénteken tartanak egyeztetést a normandiai négyek (Franciaország, Németország, Oroszország, Ukrajna) vezetői Párizsban – írta a Le Monde. A francia balliberális lap szerint az orosz beavatkozás „óriási változást” hozhat a szíriai helyzetben.

A baloldali Libération szerint Oroszország nyílt kihívás elé állította a nyugati országokat azután, hogy Washington nyitottnak mutatkozott az együttműködésre Moszkvával a politikai megoldás keresésében. Putyin soha nem titkolta, hogy a „damaszkuszi hentest” támogatja, akit az egyetlen legitim vezetőnek tekint. A lap szerint jelenleg „Oroszország a probléma része, de a megoldás része is lehet”, mivel szíriai érdekeinek és a rezsim teljes összeomlásának elkerülése a célja, s ez egybevág a nyugatiak érdekeivel is. Az orosz katonai beavatkozás a diplomáciai csatározások egyik eleme jelenleg, de sem Washingtonban, sem Párizsban nem kérdőjelezik meg Putyin stratégiájának racionalitását. „Szíria Ukrajnához hasonlóan arra emlékeztet, hogy a valóság csak az erőviszonyokat ismeri” – írta a Libération.

A katolikus La Croix is úgy látja, hogy Oroszország stratégiai érdekeinek megvédését keresi Szíriában, s ebből a szempontból az orosz beavatkozás hasonlít Franciaországnak a 2013 januárjában Maliban végrehajtott hadműveletére. „Ha nem lenne a Bassár el-Aszad-probléma, Francois Hollande (francia elnök) talán még gratulálna is Vlagyimir Putyinnak” – fogalmazott a katolikus lap.

A konzervatív Le Figaro szerint a szíriai elnök megmentésén kívül Moszkva az Egyesült Államokat is „irritálni” akarja Szíriában. Ugyanakkor a lap szerint a legtöbb kérdést Oroszországnak az Iránnal való közel-keleti együttműködése veti fel. A Libération szerint is úgy látszik, hogy Moszkva átvette a „síita tengely” irányítását, míg a „szunnita tengelyt” a nemzetközi koalíció testesíti meg az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia vezetésével. A két tengely közötti konfliktus konkrétan Szíriában látszik kibontakozni, de az egész Közel-Keletre kihat – írta a Libération.

Korábban megírtuk, hogy az oroszok támadják az Iszlám Állam fővárosát is, és lecsaptak egy kulcsfontosságú, az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló településre a közép-szíriai Homsz tartományban péntekre virradó éjjel. Mint közöltük, az is előfordulhat továbbá, hogy orosz harci gépek amerikaiak által kiképzett ellenzékieket fognak bombázni, amire persze az USA is válaszolhat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.