Rakéta haladt el egy briteket szállító repülő mellett

A brit kormány egy szóvivője szerint nem célzott támadásról volt szó.

MTI
2015. 11. 07. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit közlekedési minisztérium a brit Daily Mail napilap kérdésére megerősítette az augusztus 23-án történteket. A pilóták kikerülési manővereket hajtottak végre, és sikerült teljes biztonságban letenniük a gépet – írta a brit sajtó. A beszámolók szerint az utasokat nem tájékoztatták az incidensről.

A Daily Mail által idézett forrás szerint a másodpilóta irányította a gépet a történtek idején, ám a másik pilóta is a kabinban volt, és látta a közeledő rakétát. Ő adott utasítást, hogy a repülőgép forduljon balra, és így elkerülje az akkor háromszáz méterre lévő rakétát. A londoni kormány egy szóvivője az esettel kapcsolatban azt mondta, nem célzott támadásról volt szó. Az eset feltehetően összefüggött az egyiptomi hadseregnek a térségben abban az időben végrehajtott gyakorlatával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.