Sokakat érdekelt az utóbbi időben látványosan háttérbe szorult ukrán helyzet is. Putyin aláhúzta, országa nem tervez szankciókat Ukrajna ellen, amely maga lépett ki az Oroszországgal közös szabad kereskedelmi térségből, s e tekintetben januártól, az ukrán-európai szabadkereskedelem életbe lépésétől ugyanolyan elbírálás alá esik, mint az Európai Unió, s így a gazdasági kapcsolatok romlására számít. Nyomatékosan hangsúlyozta, szeretné, ha Kelet-Ukrajnában a helyzet minél előbb rendeződne, s ennek érdekében Moszkva kész nyomást gyakorolni a szeparatistákra is. Ehhez azonban együtt kell működni, közvetlenül kell tárgyalni, s elengedhetetlen, hogy a rendezést Kijev is akarja – figyelmeztetett Putyin.
Az orosz elnök ismételten visszautasította, hogy orosz reguláris katonai csapatok lennének Ukrajna keleti részén, beszélt ugyanakkor arról, hogy vannak ott olyan emberek, akik „bizonyos katonai feladatokat hajtanak végre”. Az orosz elnök egyebek mellett Ukrajna arcul köpésének nevezte Mihail Szaakasvili kinevezését, s beszélt arról is, hogy a nehézségek ellenére a stabilizáció jeleit látja az orosz gazdaság helyzetének alakulásában. Ismételten kiállt a kormány mellett, feleslegesnek nevezve a személycseréket. A legújabb botrányokról szólva elítélte és méregnek nevezte a doppingot, dicsérte és Nobel-díjjal tüntetné ki a FIFA felfüggesztett elnökét, Sepp Blattert, azt pedig kikérte országa nevében, hogy Oroszország nem becsületesen nyerte volna el a 2018-as vb rendezésének a jogát.
A majd’ három és fél óra alatt érintette az energetikai kérdéseket, s mint fogalmazott, ha az Európai Bizottság írásban adja, hogy támogatja és prioritásnak tekinti a Török Áramlatot, akkor az megépülhet, mint ahogy 2019 után is folyhat Ukrajnán keresztül a gázszállítás, amennyiben annak technológiai feltételei nem lesznek rosszabbak, mint a tervezett Északi Áramlat II. esetében. Putyin szinte minden kérdés kapcsán nyitottságot mutatott, elzárkózott ugyanakkor attól, hogy lányainak a munkájáról részletesen beszéljen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!