Óriási biztonsági készültség lesz Berlinben

A mulatság helyszínét kerítéssel veszik körbe, és egy második kerítéssel lezárják a kormányzati negyedet is.

MTI
2015. 12. 29. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az úgynevezett második pirotechnikai osztályba tartozó eszközöket, vagyis szilveszteri tűzijátékokat és petárdákat elvileg csak szilveszterkor 18 órától újév reggeléig, 6 óráig lehet működésbe hozni, de a szabály megszegését nem nagyon büntetik, így már kedden is robbanásoktól hangos a berlini belváros és sok más német település.

A hatóságok inkább az engedélyezettnél nagyobb robbanóanyag-tartalmú – rendszerint Lengyelországból csempészett és lengyel petárdának is nevezett – eszközök használatát próbálja visszaszorítani egyebek között fokozott határellenőrzéssel és az illegális eszközök veszélyességéről szóló ismeretek terjesztésével. „El a kezekkel a tiltott szilveszteri petárdáktól, különben leszakadnak az ujjak” – figyelmeztetett a berlini rendőrség.

Sok kórház sürgősségi osztályán és a tűzoltóságon megerősített ügyeletet tartanak, és vannak szervezetek, amelyek a károk megelőzésére törekednek. Így több berlini kerületben az év utolsó napjain nem kell fizetni a parkolásért, mert korábban gyakran előfordult, hogy petárdát robbantottak parkolóórákban, amelyek javítása nagyobb költség, mint a bevételkiesés, ezért inkább lezárják az órákat.

Őrizetbe vettek a török hatóságok két pakisztáni és egy brit állampolgárt, akik a gyanú szerint az IÁ terrorszervezethez tartoznak – jelentette kedden az Anadolu török hírügynökség. A beszámoló szerint a két pakisztánit a múlt héten fogták el Isztambul központjában található lakásukon, és a tőlük származó információ vezetett a harmadik feltételezett terrorista nyomára, akin egy buszmegállóban ütöttek rajta Isztambul történelmi belvárosában. A bíróság elrendelte mindhármuk előzetes letartóztatását.

A brit gyanúsított, akit csak Hasan H.-ként azonosít a török híradás, kapcsolatban állhat Aine Lesley Davisszel, aki az IÁ Jihadi Johnként elhíresült hóhérának társa volt. A szintén brit Jihadi Johnnal feltételezhetően amerikai dróntámadás végzett novemberben, Davist pedig a török hatóságok fogták el a múlt hónapban. A török hatóságok szerint a párizsi terrortámadásokkal egy időben akart társaival együtt nagyszabású terrortámadást végrehajtani Törökországban.

A terrorszervezet 3707 embert ölt meg a kalifátus tavaly nyári kikiáltása óta Szíriában – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A londoni székhelyű emigráns szervezet összesítése szerint a halálos áldozatok több mint fele, 2001 személy civil volt, közülük 77 kiskorú és 106 nő. A szélsőségesek különböző módszerekkel követték el a gyilkosságokat, így áldozataikat fejbe lőtték, lefejezték, megkövezték vagy épület tetejéről lelökték. Az Iszlám Állam harcosai 255 rabot is megöltek, akik rivális iszlám csoportokhoz, az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágának számító An-Nuszra Fronthoz és a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciához tartoztak. Ezenkívül a szíriai hadsereg és a Bassár el-Aszad elnökhöz hű más harci csoportok 1024 tagját ölték meg.

Az Iszlám Állam a saját soraiból 420 embert gyilkolt meg külföldi országoknak való kémkedés, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióval való együttműködés és a kalifátus területéről való szökési kísérlet vádjával.

A szervezet öldökléseiről júniusban közzétett OSDH-mérleg még 3027 halálos áldozatról szólt.

Az IÁ 2013-ban tűnt fel Szíriában. Egy időben az Al-Kaida iraki szárnyaként indult, és össze akart olvadni a szervezet szíriai ágának tartott An-Nuszra Fronttal, amely azonban elutasította a fúziót, és azóta a két szervezet egymással is hadakozik. A terror szervezet 2014. június végén kiáltotta ki a kalifátust a Szíriában és Irakban elfoglalt területeken.

A Bukaresti Táblabíróság egy jordániai állampolgárságú palesztin férfi Romániából való kiutasításáról döntött – jelentette a Mediafax hírügynökség. Az 1991 óta Romániában élő 52 éves vállalkozó dzsihadista propagandát fejtett ki. A táblabíróság 15 évre tiltotta ki a tengerparti Konstancában élő férfit, az ítélet egyelőre nem jogerős.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közleményben tudatta, hogy 2014 óta tartja megfigyelés alatt a férfit, s romániai tartózkodását nemzetbiztonsági szempontból kockázatosnak ítélte. A férfi a virtuális térben radikalizálódott, és az Iszlám Állam melletti propagandát fejtett ki – tették hozzá. A közlemény szerint a párizsi terrorcselekményeket is megpróbálta legitim aktusként bemutatni. „Az Iszlám Állam tevékenységének kinyilvánított feltétlen pártolásához tartozik az a készség is, hogy  Románia elleni cselekedetekben vállaljon szerepet” – áll az SRI közleményében.

Több mint öt év börtönre ítéltek két fiatal nőt Oroszországban, amiért pénzt küldtek az Iszlám Állam számára – közölte az illetékes bíróság.

A 24 éves Szaida Halikovát és Jelena Arsahanovát, akinek korát a forrás nem említi, a moszkvai régió katonai bírósága öt év és hat hónap, illetve öt év és három hónap szabadságvesztéssel sújtotta – közölte az AFP francia hírügynökséggel Irina Zsirnova bírósági szóvivő. A két nőt azért mondták ki bűnösnek, mert pénzt utaltak az IÁ terroristáinak, tette hozzá Zsirnova a szóban forgó összeg megnevezése nélkül.

A nyomozók szerint az elítéltek a pénzt saját kezűleg készített tárgyak eladásából teremtették elő. Mindkét fiatal bűnösnek vallotta magát.

Bűnösnek találta terrortámadás előkészítésének vádjában a 25 éves Mohammed Rehmant és 24 éves feleségét, Sana Ahmed Khant egy londoni bíróság. A házaspár a 2005-ös londoni metróban elkövetett öngyilkos merényletek tizedik évfordulóján akart robbantásos támadást végrehajtani az angol fővárosban. A tervek szerint a férj öngyilkos merényletre készült. A hatóságok a Reading városban lévő családi házukban olyan vegyszereket találtak, amelyekből robbanóanyagot lehet készíteni. Egy felvételen, amelyet Mohammed készített, az látható, hogy egy kisebb robbanószerkezetet tesztel a hátsó kertben. Mohammed Silent Bomber (Csöndes Robbantó) néven a Twitter közösségi oldalon azzal a kérdéssel fordult más felhasználókhoz, hogy hol robbantson az 52 életet követelő merényletek évfordulóján: a Westfield London bevásárlócsarnokban vagy a tíz évvel ezelőtti merénylet helyszínén, a londoni metróban.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.