Gesztusra váró lappok

Sötét svéd múlt: megbecstelenített halottak és sterilizáció.

Kuthi Áron
2016. 01. 12. 21:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselő lapunknak az egészen az 1970-es évekig folytatott sterilizációs gyakorlatról azt mondta, az egyáltalán nemcsak a lappok körében volt jellemző Svédországban, hanem származásra tekintet nélkül a retardált, szellemileg sérült embereken hajtották végre. A kormány egy 2000-ben készült jelentése 21 ezer ilyen esetről adott számot.

– A svédekben sok elfojtott aggodalom kavarog a faji kérdéseket illetően, és ez éppen abból fakad, hogy a lappokat hosszú időn keresztül negligálták – mondta a kérdésről a Politico hírportálnak India Reed-Bowers, a lappok jogtanácsosa, aki szintén szükségesnek tartja a megbékélési folyamatot. A hírportál több vallomás alapján kiemeli, hogy a lappok még ma is inkább eltitkolják származásukat, nehogy hátrány érje őket karrierjük során. Az egyik lapp nyilatkozó, May-Britt Ohman viszont épp a bevándorlás miatt megerősödött szélsőjobb Svéd Demokratáktól félti saját kisebbségét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.