A világ legfanatikusabb városának is nevezhetnénk azt a települést, amelyet újabban csak Kis London néven emlegetnek. A szíriai város azért szolgált rá erre a névre, mert egyre több nagy-britanniai fanatikus harcos költözik ide. A török határtól fél órára fekvő város az első állomása azoknak, akik Európából érkeznek és az iszlám kalifátusért harcolnának.
A The Telegraph brit lap által készített riportból most kiderült: nagyjából száz brit állampolgár élt itt a múlt évben, de úgy becsülik, hogy a szíriai háború kezdete óta 700-an érkeztek ide, akiknek a fele már vissza is tért Nagy-Britanniába.
„Az Iszlám Állam oldalán nagyjából 30 különböző nemzetiségű ember harcol, akiknek a többsége brit, majd utánuk következnek a németek, a franciák, a szaúd-arábiaiak, majd az algériaiak” – mondta el a lapnak egy helyi aktivista, aki Husain Husain néven mutatkozott be. A férfi hozzátette: a szíriai városokhoz képest itt él a legtöbb európai.
Múlt héten vált világhírűvé Kis London egyik legfiatalabb brit lakosa, a négy éves Isa Dare, aki az IÁ egyik propagandafilmjében is szerepelt. A videón öt férfi kivégzését mutatják, a végén pedig a kisfiú angolul azt mondja, hogy meg fogják ölni a hitetleneket „odaát”. Mint később kiderült, a fiú anyja, Grace Dare London Lewisham nevű kerületéből költözött a városba, hogy a terrorszervezet oldalán harcoljon. A nyugati harcosokat ugyanis inkább Manbidzsba küldik, mint az IÁ fővárosának számító Rakkába, mivel ezt a várost biztonságosabbnak tartják.
A 150 ezer lelket számláló városban szigorú szabályokat fektettek le, amelyeket mindenkinek be kell tartani. Így a nőknek teljes mértékben el kell takarniuk magukat (beleértve a kezüket és az arcukat is), nem társaloghatnak férfiakkal. A nyugati ruhákat betiltották, akárcsak a zenét és a dohányzást. Egy korábbi lakó, aki az Ali Al-Khatib álnevet használta, a The Telegraphnak elmondta: Manbidzs valaha Szíria legliberálisabb városa volt, az emberek azonban most nem szabadok, hanem a Daesh rabszolgái (a Daesh az IÁ derogáló megnevezése). „A külföldiek idejöttek és megszállták a városunkat, ők írják elő, mit mondhatunk, mit viselhetünk és mit ehetünk” – hangsúlyozta a férfi. Elmondása szerint azokat a nőket, akik nem fedik el magukat, erőszakkal fenyegetik, a legbrutálisabbak pedig a britek.