Fogyóban Európa türelme

Az Egyesült Államoknak a távolból alapvetően megfelel ez a se béke, se háború állapot.

Stier Gábor
2016. 03. 04. 20:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint az várható volt, nem történt áttörés a „normandiai négyek” párizsi ülésén. Eleve az is furcsa, hogy míg Párizs és Moszkva optimista hangot üt meg, addig Berlin és Kijev közlése szerint nem történt előrehaladás a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezését illetően. Az éjszakába nyúló tárgyalások után a házigazda Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter érthető módon a sikerekre helyezte a hangsúlyt, míg német kollégája konstruktívabb hozzáállást várt mind Moszkvától, mind pedig Kijevtől. Frank-Walter Steinmeier figyelmeztette a feleket, hogy immár nem elég, ha szavakban kiállnak a minszki folyamat mellett.

Berlin abban sem biztos, hogy az említett választásokra sor kerül, amit csak alátámaszt, hogy Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter ezek megtartását továbbra is előfeltételekhez kötötte. Az orosz diplomácia vezetője, Szergej Lavrov a tárgyalások után nem nyilatkozott, majd később arról beszélt, hogy a rendezés kulcsa Kijev és a Donbasz közvetlen párbeszéde. A felek tehát alapvetően most is elbeszéltek egymás mellett, így nem véletlen, hogy Steinmeier megjegyezte, immár több mint harminc egyeztetésen vannak túl eredménytelenül.

Eközben a Hollandiában az ukrán társulási szerződés ratifikálásáról szóló népszavazás kampánya keretében Jean-Claude Juncker Hágában azzal nyugtatta a helyieket, hogy Ukrajna a következő 20-25 évben nem lesz sem az Európai Unió, sem pedig a NATO tagja. Az Európai Bizottság elnöke arra kérte a hollandokat, hogy ne változtassák a referendumot egy Európáról szóló szavazássá, és arra figyelmeztetett, hogy az elutasítás kontinentális válságot okozna, aminek Oroszország aratná le a gyümölcsét. A kampányba egyébként Ukrajna ellenében egy Európai Magyar Emberjogi Alapítvány Közép-Európa nevű, Hollandiában bejegyzett szervezet is beszáll, amely korában azt is ellenezte, hogy Romániát felvegyék a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.