A Financial Timesban megjelent írás szerzője, David Clark, a Russia Foundation nevű, londoni székhelyű kutatóintézet elnöke a brit gazdasági napilap online kiadásának Beyondbrics rovatában azt írta: ma már nem a kommunizmus újjáéledése fenyegeti a szovjet kísérlet romjaiból sikeresen felépült, nyitott, plurális, piacorientált térségi társadalmakat, hanem elsősorban a populista autoriter jobboldal, amely illiberális Európát akar zárt határokkal és zárt elmékkel.
A szerző szerint ennek a folyamatnak a zászlóvivője az Orbán Viktor vezette magyar kormány, amely hatalomra jutása óta aláásta a bírói függetlenséget, korlátok közé szorította a médiaszabadságot, és nyíltan deklarálta azt a szándékát, hogy az Oroszországhoz és Kínához hasonló országok autoriter gyakorlatát akarja másolni.
Több száz olyan törvény született, amely a végrehajtói ellenőrzést erősíti, eltávolítva a kormány hatalmi jogköreinek fékjeit – írta Clark, hozzátéve: Orbán Viktor emellett idegengyűlöletet, bevándorlóellenes hangulatot szít, hogy manipulálhassa a migránsválság okozta lakossági nyugtalanságot.
A szerző szerint Magyarországon olyan mértékű visszalépés történt, hogy ha az ország ma kérné felvételét az Európai Unióba, kétségtelenül elutasítanák azzal az indokkal, hogy a koppenhágai feltételrendszerben felsorolt, alapvető demokratikus normákat sem teljesíti.