Az amerikai képviselet szervezte esten folyamatosan le lehet adni álszavazatokat. A jelenlegi állás szerint a meghívottak döntő többsége clintonista. Colleen Bell nagykövet is voksol, de nem árulja el, hogy kire.
Nem sokkal korábban megtartotta rövid üdvözlőbeszédét. Jelezte, korábban Barack Obama mindkét kampányában részt vett, ezért elég sokat tud a választásokról. Nyomatékosította, bárki is győz, holnap reggel a nagykövetség és személyzete ugyanúgy folytatja a munkát. A beszéd után a magyar katonai légierő zenekara eljátszotta az amerikai, majd a magyar himnuszt.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) által szervezett választási rendezvényre 1200 vendéget hívtak a belvárosi Corinthia Hotelbe. A rendezvény díszleteit, például egy fánkokból kirakott amerikai zászlót nyolc óráig nem volt szabad megdézsmálniuk a résztvevőknek.
Tudósítónk a helyszínen több ismert közéleti személyiséget látott, eljött például Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Móra Veronika, az Ökotárs vezetője, Juhász Péter, az Együtt alelnöke, Szabó Tímea, a P parlamenti képviselője, ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke és több ismert újságíró.
A nagykövet újságíróknak arról beszélt: az amerikai demokrácia zajos, de működik. Vannak megosztó témák, melyek történelmileg részei a kampányoknak, de ettől még a demokrácia működik. Üdvözölte, hogy nő is elnökjelölt lett, de hangsúlyozta, hogy egyik aspiráns személyéről sem nyilatkozhat.
Hozzátette: különösen megtisztelőnek érzi, hogy Magyarországon lehet nagykövet, és innen figyelheti a választást, amely szerinte több okból is történelmi. Bell az Egyesült Államok külpolitikáját konzisztensnek nevezte, függetlenül attól, hogy demokrata vagy republikánus a vezetés. Obamát pragmatikus, lelkiismeretes vezetőnek nevezte, aki ötvözi a demokrácia valamennyi értékét. Szerinte Obamára mint a történelem egyik nagy elnökére emlékeznek majd. A nagykövet elárulta, hogy korábban nemmel szavazott a marihuána legalizálására.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!