Míg Közép-Európa az Egyesült Államok számára már viszonylag nyugodt és konfliktusmentes terep, addig Nyugat-Európa szemében továbbra is kulcsfontosságú pozícióval bír – nagyjából erre következtethetünk abból, hogy a világ legjelentősebb katonai és gazdasági hatalmai milyen szintű diplomatákat küldenek térségünkbe. Ebbe az állóvízbe kavarhat bele Donald Trump amerikai elnökké választása, és hogy az Egyesült Államok első embere milyen politikát szándékozik folytatni régiónkkal kapcsolatban.
Emlékezhetünk rá, Colleen Bell jelenlegi budapesti nagykövet 2014-es kinevezése jókora vihart kavart a republikánusok körében. A semmilyen diplomáciai tapasztalattal nem rendelkező Bell ugyanis Barack Obama kampányának támogatásáért cserébe kapta meg a posztot. Igaz, a korábban televíziós producerként dolgozó üzletasszony érkeztével sokkal gördülékenyebb lett a párbeszéd Budapest és Washington között, mint közvetlen elődje, az ügyvivőként dolgozó André Goodfriend ideje alatt. Ugyanakkor nehezen feledhető, ahogy a republikánus ellenzék az általa felkészületlennek tartott Bellt támadta a kinevezés előtti meghallgatáson.
Bell kinevezése természetesen egy nagyobb folyamat része volt, hiszen míg Washingtonban korábban a külföldi posztok mintegy harminc százalékát adták politikai kinevezetteknek, Obama második elnöki ciklusában ezek aránya meghaladta az összes nagykövetjelölt számának felét. Az Egyesült Államok prágai nagykövetségét a budapestihez hasonlóan politikai kinevezett diplomata vezeti. Andrew H. Schapiro szintén segédkezett Obama legutóbbi kampányában. Ugyan a washingtoni diplomácia Szlovákiába rutinos diplomatát küldött, Adam Sterlingnek sem volt még korábban nagyköveti tapasztalata. A visegrádi országok közül egyértelműen Lengyelországra figyelnek a legjobban, Paul W. Jones a térség egyetlen amerikai nagykövete, akinek nem ez az első külképviselet-vezetési megbízása.
Mindebből jól látszik, hogy az Egyesült Államok számára térségünk már nyugodt terep, nincsenek konfliktusok, semmi olyasmi, ami kiemelkedően érdekessé tehetné számukra Közép-Európát. Persze kérdéses, lesz-e minderre hatása az ukrajnai vagy a migrációs válságnak, illetve hogy mi következik Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépése után.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!