Közép-Európa Washingtonból nézve

A kínaiak és az oroszok továbbra is karrierdiplomatákat küldenek a térség országaiba. Körkép.

Míg Közép-Európa az Egyesült Államok számára már viszonylag nyugodt és konfliktusmentes terep, addig Nyugat-Európa szemében továbbra is kulcsfontosságú pozícióval bír – nagyjából erre következtethetünk abból, hogy a világ legjelentősebb katonai és gazdasági hatalmai milyen szintű diplomatákat küldenek térségünkbe. Ebbe az állóvízbe kavarhat bele Donald Trump amerikai elnökké választása, és hogy az Egyesült Államok első embere milyen politikát szándékozik folytatni régiónkkal kapcsolatban.

Emlékezhetünk rá, Colleen Bell jelenlegi budapesti nagykövet 2014-es kinevezése jókora vihart kavart a republikánusok körében. A semmilyen diplomáciai tapasztalattal nem rendelkező Bell ugyanis Barack Obama kampányának támogatásáért cserébe kapta meg a posztot. Igaz, a korábban televíziós producerként dolgozó üzletasszony érkeztével sokkal gördülékenyebb lett a párbeszéd Budapest és Washington között, mint közvetlen elődje, az ügyvivőként dolgozó André Goodfriend ideje alatt. Ugyanakkor nehezen feledhető, ahogy a republikánus ellenzék az általa felkészületlennek tartott Bellt támadta a kinevezés előtti meghallgatáson.

Bell kinevezése természetesen egy nagyobb folyamat része volt, hiszen míg Washingtonban korábban a külföldi posztok mintegy harminc százalékát adták politikai kinevezetteknek, Obama második elnöki ciklusában ezek aránya meghaladta az összes nagykövetjelölt számának felét. Az Egyesült Államok prágai nagykövetségét a budapestihez hasonlóan politikai kinevezett diplomata vezeti. Andrew H. Schapiro szintén segédkezett Obama legutóbbi kampányában. Ugyan a washingtoni diplomácia Szlovákiába rutinos diplomatát küldött, Adam Sterlingnek sem volt még korábban nagyköveti tapasztalata. A visegrádi országok közül egyértelműen Lengyelországra figyelnek a legjobban, Paul W. Jones a térség egyetlen amerikai nagykövete, akinek nem ez az első külképviselet-vezetési megbízása.

Mindebből jól látszik, hogy az Egyesült Államok számára térségünk már nyugodt terep, nincsenek konfliktusok, semmi olyasmi, ami kiemelkedően érdekessé tehetné számukra Közép-Európát. Persze kérdéses, lesz-e minderre hatása az ukrajnai vagy a migrációs válságnak, illetve hogy mi következik Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépése után.

Nem volt ez mindig így, a rendszerváltás idején valóban kiemelkedő képességű diplomaták árasztották el a térséget. Az amerikai Mark Palmer például a washingtoni külügyi tárca Szovjetunióval és Kelet-Európával fenntartott kapcsolatáért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott budapesti megbízatása előtt. A francia Pierre Brochand pedig a budapesti képviselet vezetése, valamint egy-egy portugáliai és izraeli nagyköveti megbízás után egészen a francia hírszerzés vezetéséig vitte. A rendszerváltás idején hazánkban szolgáló kínai Tai Ping-kuo is igazi nagyágyúnak számított, külügyminiszter-helyettes is volt, Henry Kissinger és Zbigniew Brzezinski is nagyra tartotta. Ez igaz volt az előző kínai elnökre, Hu Csin-taóra is, aki helyett Tai vehetett részt egy G8-találkozón.

Az is szembetűnő, hogy Kína és a legjelentősebb európai országok ma is tapasztalt diplomatákat küldenek a térségbe. Kína már hosszú évek óta szélesíteni szeretné az együttműködést a közép- és kelet-európai régióval, ennek megfelelően a távol-keleti óriástól is rutinos karrierdiplomaták érkeznek. A budapesti nagykövet, Tuan Csie-lung 1997-ben került a New York-i ENSZ-képviseletre, majd az amerikai nagykövetségen volt tanácsos. A külügyi minisztériumban eltöltött tíz év után egy ausztráliai főkonzuli és szingapúri nagyköveti megbízás következett – innen került Budapestre. A prágai kínai nagykövet, Ma Ko-csing életrajza is tekintélyt parancsol, korábban helsinki nagykövet volt, majd a Kínai Kommunista Párt külügyi bizottságának főtitkárhelyettese, innen 2012-ben a Fülöp-szigeteki külképviselet élére vezetett az útja, Csehországban 2014-től szolgál.

A gesztusai miatt egyre népszerűbb brit Iain Lindsay bahreini nagykövet volt budapesti megbízatása előtt, korábban a román külügyminiszter mellett tanácsadóként is dolgozott. Francia kollégája, Éric Fournier Tbilisziben vezette a képviseletet, illetve a párizsi külügyi tárca teljes kontinentális Európáért felelős igazgatója is volt. A német Heinz-Peter Behr pedig afrikai államokban szerzett tapasztalatot. Az orosz Vlagyimir Szergejev Szergej Lavrov külügyminiszter jó barátja, a külügyi minisztériumban főosztályvezető is volt, mielőtt 2014-ben Budapestre helyezték. Sorozatban és összesen is ő a második orosz nagykövet a rendszerváltozás után, aki nem beszél magyarul – ellenben románul, franciául és angolul igen. A nyugat-európaiak szemében is láthatóan Varsó élvez elsőbbséget: az ide delegált brit és francia nagykövet is szerzett már tapasztalatot a térségben: Pierre Lévy Prágában, Jonathan Knott Budapesten dolgozott korábban ilyen pozícióban.

Míg a nyugat-európaiak és az oroszok is stratégiailag fontos régiónak tartják Közép-Európát, Kína pedig kereskedelmi kapcsolatait igyekszik szélesíteni, addig az Egyesült Államoknál némileg partvonalra kerültünk. Pedig, ahogy arra John McCain republikánus szenátor, egykori elnökjelölt is utalt Colleen Bell meghallgatásán, Magyarország Washington fontos partnere egy sor külpolitikai ügyben, Ukrajnától a Balkánon át Afganisztánig, ráadásul kulcsszerepet játszik az európai energiaellátás diverzifikálásában is.

###HIRDETES2###