Ötven nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt Francois Fillon konzervatív jelölt elismerte a felelősségét az ellenzéki jobboldalon kialakult válságban és az elnökválasztási kampány lebénulásában, s jelezte, hogy a támogatóira és az őt jelölő jobbközép Köztársaságiak párt vezetőségére bízza a sorsát. Fillon felesége korábban tagadta az őt és férjét ért vádakat.
Később azonban egy televíziós műsorban elmondta, hogy „jelenleg senki nem akadályozhatja meg az elnökjelöltségét”, s nem kíván engedni azon párttársainak, akik a visszalépésre próbálják meg rábírni. A műsorvezető azon kérdésére, hogy visszalép-e önként az elnökjelöltségtől, Fillon azt mondta: „A válaszom nem”. Miután az újságíró azt kérdezte: „Soha?”, az elnökjelölt azt válaszolta: „A válasz nem. És főleg nem látom az okot, amiért meg kellene tennem”.
„Higgyék el nekem, tudom, hogy mekkora a felelősségem a válságban. Az árulásokon, az igazságszolgáltatás menetrendjén és a rágalmazó kampányon túl az én hibám az, hogy az általam képviselt program, amelyben hiszek, amelyben hisztek, hatalmas akadályokba ütközik” – fogalmazott va családtagjai fiktív parlamenti alkalmazásával megvádolt elnökjelölt több ezer híve előtt a párizsi Trocadéro téren rendezett támogató nagygyűlésen.
A Fillont jelölő legnagyobb francia ellenzéki párt politikai vezetése hétfő este rendkívüli ülést tart a „kialakult helyzet értékelésére”, azaz annak megvitatására, hogy visszaléptetik-e a felmérések alapján már esélytelennek tűnő jelöltjüket. A kora esti órákban Christian Estrosi, Valérie Pécresse és Xavier Bertrand, Francois Fillon egykori kormányának (2007-2012) volt miniszterei találkozót kértek hétfőre Fillontól, hogy meggyőzzék arról, hogy méltósággal távozzon az elnökjelölti posztról.
A Köztársaságiak meg nem nevezett forrásai szerint miközben Fillon a jelöltsége megtartásáért küzd, a pártvezetés célja megpróbálni úgy lecserélni a jelöltet, hogy az ne okozzon még nagyobb válságot a párton belül, és Fillon emelt fővel távozhasson. A Le Parisien című napilap vasárnapi száma szerint „a visszaszámlálás megkezdődött”. Fillon két párton belüli riválisa, Alain Juppé és Nicolas Sarkozy volt államfő szombat este személyesen egyeztetett a válság megoldásáról.