Helikopterek keletről és nyugatról?

A honvédség Oroszországban javíttatja szovjet helikoptereit, de használt amerikai Black Hawkokra is van ajánlat.

Orbán Viktor miniszterelnök 2016 eleji moszkvai útját követően nem sokkal – többévnyi, nyugati helikopterbeszerzésről szóló ígérgetést hiteltelenítve – az orosz eredeti gyártó jogutódjával kötött szerződést a Honvédelmi Minisztérium (HM) meglévő szovjet, csaknem harmincéves forgószárnyasai nagyjavítására. Ősszel négy Mi–17-es szállítóhelikoptert ki is vittek Novoszibirszkbe, a Vertoleti Rosszii üzemébe, ahonnan a munkálatok végeztével rövidesen visszatérnek a honvédség szolnoki helikopterbázisára. Mind Szibériában, mind később idehaza átvételi bizottság nyilvánítja eredményesnek az elvégzett munkát, illetve a berepüléseket.

Februárban Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten járt, s a magyar kormányfővel lezajlott megbeszélés után két hónappal a védelmi tárca vezetője, Simicskó István a kormánypárti médiának azt nyilatkozta, hogy a kormány döntött: meg fogják hosszabbítani a Mi–24-es harci helikopterek üzemidejét is 2023–24-ig. Bár ekkor nem volt szó oroszokkal kötött szerződésről, a tény, hogy Magyarországon a szocialista kormányok ténykedése nyomán már nincs ilyen javítóképesség, valamint az, hogy a Mi–17-esekre vonatkozó megrendeléskor opcióként további gépek javítása is napirendre került, valószínűvé teszi, hogy a magyar Mi–24-eseink is a keleti nagyhatalomnál újulnak meg. Annál inkább is, mert Lázár János kancelláriaminiszter egy korábbi kormányinfó alkalmával tett egy homályos megjegyzést harci helikopterek felújításáról, amit akkor és ott a legtöbben nem tudtak hova tenni.

Az biztos, hogy a bejelentett célhoz komoly munkálatokra van szükség. A honvédség Mi–24-esei – amelyeket idehaza mihunak, a volt Szovjetunióban repülő lőszeres vagonnak vagy krokodilnak becéznek – ugyanis 2013 óta nem repültek. Azóta is a szabad ég alatt vannak Szolnokon, egyes információk szerint nem a legkedvezőbb konzerválási technológia alkalmazásával. Szakmai körökben az a hír is járja, hogy a típus bizonytalan jövőjére tekintettel a hozzá szükséges készleteket, kiszolgálóeszközöket nagyrészt ki is árusította a HM. Fegyverzetének – jelesül 9M114-es irányított páncéltörő rakétáinak – pedig még a 2013-as leállítás előtt lejárt az üzemideje, azt nem hosszabbították meg a HM nyírteleki szaküzemében. Azt is felvetik, hogy a típus a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek technikai színvonalát tükrözi, éjszakai alkalmazhatósága, légvédelemmel szembeni túlélőképessége gyenge, korszerűsítés nélkül nincs sok értelme négy-hat példányát „feltámasztani”. Ezeket az érveket követve szerencsésebb lenne a Gripen harci gépek földi célok elleni fegyverzetét bővíteni a legkorszerűbb, minden időben bevethető, GPS-irányítású bombákkal. Most ugyanis csak néhány tucat időjárásfüggő levegő-föld rakéta és lézerirányítású bomba áll a gépek rendelkezésére, amelyek éles alkalmazását – a tervekhez képest másfél éves késéssel – talán májusban kezdik el gyakorolni, hogy az idei legnagyobb NATO-hadgyakorlaton júliusban Romániában demonstrálni tudják a szövetségesek előtt a magyar ütőerőt. Tény, hogy négy-hat Mi–24-es oroszországi nagyjavításának legfeljebb tízmilliárd forintos költségéből százas nagyságrendű, tekintélyesnek nevezhető bombakészletet lehetne vásárolni a Gripenek számára az említett amerikai GBU–49-es, illetve GBU–39-es fegyverekből.

A Mi–24-esek helyrehozatala melletti legfőbb érv kapacitásbeli: a honvédségnek mindössze 14 Gripenje van (a flotta kiegészítését néhány példánnyal nemrégiben elutasította a vezérkar), amelyeknek a fő feladata a magyar és a szlovén, esetenként (legközelebb 2019-ben) a balti légtér védelme, s csak másodlagos a földi csapatok támogatása. Bizonyos feladatokat nem is tudnak olyan hatékonyan ellátni, mint a lassan és alacsonyan repülő harci helikopterek. Ha ez nem lenne elég, a megváltozott biztonságpolitikai viszonyok közepette rövidesen felderítési feladatokat is rájuk ró az elöljáró, azaz még inkább meg kell osztaniuk szűkös erőiket.

Bennfentesek azonban rámutatnak: a honvédelmi döntéshozatallal kapcsolatban nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani a szakmai érveknek, hiszen a nagy értékű beszerzéseket úgyis politikai-gazdasági-korrupciós logika szerint szokták meghozni idehaza. Épp ezek miatt nem érdemes egyébként a meglévő szovjet helikopterek oroszországi javíttatása mögött sem geopolitikai irányváltást látni. A Moszkvának kedvező döntések ellenére nem szünetel ugyanis a nyugati kormányok és repülőgépipari cégek magyarországi lobbitevékenysége. A Lockheed Martin amerikai óriáskonszern tulajdonában lévő Sikorsky ezúttal használt, ezért relatíve olcsóbb Black Hawk helikoptereket ajánl, amelyek elfogadását Orbánék a Trump-kormányzatnak tett gesztusként használhatnák fel például a májusi brüsszeli NATO-csúcshoz igazítva, amelyen először lesz jelen az új amerikai elnök. Hat ilyen gép – kellően felszerelve persze – óriási előrelépés lehetne a honvédség kommandósait tömörítő szolnoki 2. Különleges Rendeltetésű Ezred számára, amely jelenleg az amerikai haderő helikoptereinek szolgálataira szorul, ha összetett és kockázatos, szoros szövetségi együttműködést igénylő feladatokról van szó. Nem adta fel az európai Airbus Helicopters sem, amely egy majdani katonai megrendelés reményében repülőgépipari beruházásokat hoz Magyarországra: tavaly egy német beszállító paksi leányvállalata nyerte el a legszigorúbb légügyi hatósági minősítést, az idén egy svájci cég jelentette be, hogy az Airbus utasszállítóihoz Egerben fog részegységeket gyártatni.

Mivel azonban a katonai helikopterek megrendelése tekintetében jelentős mennyiségre Magyarországon nem lehet számítani, az ellentételezésként remélhető gazdasági és politikai haszon sem lehet túl nagy. Ez volt a tanulsága egy korábbi dél-koreai próbálkozásnak, amely pedig értesülésünk szerint felkeltette a magyar miniszterelnök figyelmét is: fantáziát látott abban, hogy a helyi haderőnek tervezett, Szurion nevű helikoptert európai dizájn alapján, amerikai hajtóművekkel építik az ázsiai országban. Orbán azt akarta, hogy hozzák az összeszerelést Magyarországra, ám gyorsan visszahúzták a földre. A szóba jöhető legtöbb, harminc gépért sem lett volna megtérülő gyártósort telepíteni idehaza, ahol ráadásul még a környező országokhoz képest is csak nyomokban lelhető fel repülőgépipari tevékenység. A kecsegtető üzlet kútba esett.

Ami a belpolitikai megfontolásokat illeti, bennfentesek valószínűnek tartják: ha záros határidőn belül, például az említett NATO-csúcstalálkozóig a kormány nem dönt nyugati helikopterek beszerzéséről, arra legközelebb csak a 2018-as választás után keríthetnek sort.