Korlátoznák a bevándorló gyerekek arányát az osztálytermekben

A német iskolákban elejét vennék annak, hogy 35 százaléknál magasabb arányban legyenek migránsok.

MTI
2017. 04. 24. 17:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Heinz-Peter Meidinger, az érdekképviselet vezetője német hírportálokon hétfőn idézett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy 35 százaléknál nagyobb arány integrációs gondokhoz és a tanulók képességeitől elmaradó teljesítményhez vezet.

Azonban a 35 százalék nem merev határ, hanem csupán irányadó érték, amely a bevándorló származású tanulók integrációjáról végzett kutatásokból vezethető le – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a szakszervezet támogatja a szövetségi oktatási és kutatási miniszter, Johanna Wanka kezdeményezését a migráns tanulók számának korlátozásáról. Egyben sürgeti, hogy a – tartományi hatáskörbe tartozó – közoktatásért felelős politikai testületekben kezdődjék meg a munka egy hatékony, rugalmas rendszer bevezetéséről.

Heinz-Peter Meidinger aláhúzta, hogy az ügyről szakmai vitát kell folytatni, és nem szabad engedni, hogy visszaéljenek vele pártok a közelgő választási kampányban.

Johanna Wanka egy hétvégi lapinterjúban kiemelte, hogy az osztályokban „kiegyensúlyozott” arányokat kell teremteni a német és a bevándorló tanulók között. A regionális különbségek igen nagyok, ezért nem lehet az egész országban egységes szabályozást, egy merev „kvótarendszert” bevezetni, de gondoskodni kell arról, hogy ne legyenek osztályok, ahol a migránsok magas aránya miatt nem elsősorban németül, hanem az anyanyelvükön beszélnek egymással a tanulók, mert az ilyen környezet hátráltatja a társadalmi beilleszkedést és boldogulást – fejtette ki a miniszter.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legutóbbi adatai szerint Németországban 17,1 millió migrációs hátterű – bevándorló vagy bevándorló családból származó – ember élt 2015-ben, ami a lakosság 21 százalékát és történelmi csúcsot jelent.

Az iskolás korúak körében még magasabb a migrációs hátterűek aránya, azonban a német oktatási rendszer nemzetközi összevetésben így is a középmezőny felső részéhez tartozik. Az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) az iskolások képességeiről folytatott nemzetközi teljesítménymérési programja (PISA) tavaly decemberben bemutatott eredményei szerint Németország a 16 helyen áll a vizsgált 72 ország közül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.