Moszkvából szervezték az észt békemenetet

Észtországban kiemelt kockázatként kezelik az orosz befolyásolási kísérleteket, és néven is nevezik őket.

MN
2017. 04. 20. 9:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Van egy olyan posztkommunista állam, ahol a nemzetbiztonsági szolgálatok nem a Nyugat-ellenes hisztériakampány biodíszletei, hanem inkább a Moszkva felől érkező felforgató tevékenység ellen dolgoznak” – írja a Privátbankár.hu arról, hogy Észtországban, ellentétben például Magyarországgal, a nemzetbiztonsági szolgálatok hatékonyan lépnek fel az orosz befolyási kísérletek ellen.

A balti állam nemzetbiztonsági szolgálatának éves jelentésében világosan említik az országot érintő kiemelt elhárítási, terrorizmussal összefüggő, illetve korrupciós incidenseket. Észtország mára Vlagyimir Putyin kémeinek egyik legkiválóbb elhárítója lett, egyben leleplezője a Kreml különböző formákban felvonuló, a közéletet befolyásolni próbáló ügynökeinek.

Az idei jelentésben egyebek mellett az áll, Moszkva álláspontját azok az észt szélsőségesek közvetítették, akik NATO-ellenes, úgynevezett békemenetet szerveztek. Ez amúgy egy hidegháború módszer újrahasznosítása: annak idején fizetett aktivisták spontánnak tűnő támogatási rendezvényt szerveztek a Szovjetunió népeinek támogatására.

Hasonló kép bontakozik ki a cseh kémelhárítás éves jelentéséből, amely részletezi az orosz hírszerzés destabilizáló törekvéseit. Ezek között szerepel a cseh média erejének gyengítése, a társadalom gyengítése populista szervezetek támogatásával, Ukrajna reputációjának aláásása. És ami a lényeg: a cseh elhárítás szerint Moszkva mindent megtesz a NATO és az EU összetartó erejének és készültségének aláásására.

Idén márciusban Katrein Ferenc, a Nemzetbiztonsági Hivatal (mai nevén Alkotmányvédelmi Hivatal) korábbi műveleti igazgatója az Indexnek azt mondta: kőkemény orosz titkosszolgálati offenzíva zajlik az Európai Unió ellen, az orosz ügynökök pedig úgy érzik, szabadon nyomulhatnak Magyarországon. Ehhez képest a politika folyamatosan lefojtja a titkosszolgálatok munkáját az orosz fenyegetéssel kapcsolatos ügyekben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.