Legalább három hétig fog tartani a zsírhegy szétoszlatása – közölte kedden a Thames Water vállalat illetékese. Magyarázatként elmondta, hogy a mintegy 250 méter hosszú zsírhegy 150 tonna súlyú, ami 11 emeletes busz súlyával egyenlő.
A zsírhegy a lefolyóba dobott nedves törlőkendők, pelenkák, a kiöntött zsír és olaj felgyülemléséből alakult ki.
„Egy igazi óriásról van szó, rengeteg emberi és gépi erő szükséges ahhoz, hogy eltávolítsuk, mivel keményen összetapadt” – mondta Matt Rimmer, a cég munkatársa. „Tulajdonképpen olyan, mintha betont próbálnánk meg feltörni” – tette hozzá.
Nyolc munkás magasnyomású tömlők segítségével próbálja meg felaprítani a zsírhegyet, hogy azután tartálykocsikba szivattyúzzák és hulladékhasznosító telepre szállítsák.