Juncker: Mindenkinek be kell vezetnie az eurót

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Európai Bizottság elnökének évértékelője után többen közvetlenül és közvetve is támadták a magyar kormányt.

Arató László
2017. 09. 13. 13:18

Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, nem tolerálható, ha kettős minőségű termékek vannak az EU-ban, mint mondta, minden polgárt ugyanazok a jogok illetik meg, ennek ellenőrzésére is lépéseket ígért.

Kemény szavakkal ostorozta Törökországot, amely szerinte egyre inkább távolodik az EU-tól. Felszólította a török kormányt, hogy az elfogott újságírókat azonnal bocsássa szabadon, mert az újságíróknak a szerkesztőségekben és nem a börtönben van a helyük.

A beszédet vita követte, amelyben többen is közvetlenül vagy közvetve üzentek a magyar kormánynak. Manfred Weber, a néppárt frakcióvezetője azt mondta, hogy erős határvédelemre igen, de falak építésére nincs szükség. Elmondta, hogy az illegális bevándorlókat ki kell zárni az EU területéről. A szocialista Gianni Pittella sürgette, hogy minél előbb alkossák meg az új menekültügyi szabályozást, amely tartalmazza a menekültek állandó, kvóta szerinti elosztását. Guy Verhofstadt a liberálisok részéről örömmel vette észre, hogy a populisták, közöttük a magyar miniszterelnök már nem akarnak kilépni az EU-ból, azonban Orbán Viktor Putyinnal szövetkezve igyekszik a tagállamokat egymás ellen kijátszani. A brit függetlenségpárti Nigel Farage szerint az EU semmit nem tanult a brexitből, továbbra is olyan intézkedéseket akar megvalósítani, amelyekről nem kérdezte meg az embereket.

A vita utolsó perceiben azért egymásnak esett a néppárti és a szocialista frakcióvezető. Gianni Pittella a szociáldemokraták részéről azt kérte a bizottságtól és a parlamenti többségtől, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az unió szociális dimenziójára. Manfred Weber erre azt felelte, hogy ahol a szocialisták kormányoznak, ott valóban megoldatlanok a szociális kérdések, a jobbközép irányítású államokban azonban nem. Weber szerint miközben a szocialisták csak beszélnek az ilyen jellegű kérdésekről, addig a néppárti kormányok eredményeket érnek el.

Az Európai Bizottság a következő napokban négy tematikus csomagban mutatja be részletes elképzeléseit a kereskedelem, a demokrácia, az iparfejlesztés és a kiberbiztonság területén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.