Donald kacsa számláján landolt az iráni atomprogram pénze

Egymilliárd dollár futott be Iránból szlovén számlákra, Miki egér és Donald kacsa nevére is érkezett pénz.

MN
2017. 10. 10. 6:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Irán hivatalosan felhagyott atomprogramjával, és ennek hatására a nyugati nagyhatalmak – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – szeptembertől fokozatosan feloldhatják az ország ellen hozott nemzetközi szankciókat. Washington hozzáállása azonban változtathat még a helyzeten: Donald Trump amerikai elnök szégyenletesnek nevezte a szankciók feloldásáról kötött hétoldalú atomszerződést, és szeptember 21-én arról beszélt, hogy döntött a megállapodás ügyében. Teherán akkor rögtön jelezte, hogy minden lehetőségre felkészültek, arra is, hogy az USA kivonul a megállapodásból – két nappal később pedig újabb kísérleti rakétát lőttek ki. Washington az atomalku megsértésének tekinti az iráni rakétaprogram folytatását is. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.