A konzervatív párti kormányfő, aki a BBC televízió péntek esti választási műsorában vett részt, kijelentette: ő nem akart volna decemberben parlamenti választást tartani, de ez elkerülhetetlenné vált, miután a választási kampány kezdetén feloszlatott előző törvényhozás „blokkolta a Brexitet”.
Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje ugyanebben a műsorban megerősítette, hogy ha pártja a december 12-ére kiírt előre hozott parlamenti választáson kormányra kerülne, új Brexit-megállapodásról kezdene tárgyalásokat az Európai Unióval (EU), és az egyezményt népszavazásra bocsátaná.
Corbyn – most első ízben – felfedte, hogy a Labour által tervezett EU-referendum kampányában ő semleges állásponton lenne, vagyis sem az új Brexit-megállapodás elfogadása, sem a további brit EU-tagság mellett nem kampányolna.
A BBC választási műsorában Johnson és Corbyn mellett részt vett Nicola Sturgeon skót miniszterelnök és Jo Swinson, a harmadik legnagyobb országos párt, a Liberális Demokraták vezetője is.
A politikusok nem egymással vitáztak a kétórás, éjszakába nyúló fórumon, hanem egymás után léptek a pódiumra, és egyenként fél órán át a meghívott, reprezentatív módon kiválasztott közönség kérdéseire válaszoltak.
Boris Johnson a műsorban kijelentette: azt szeretné, hogy „a jövő év fantasztikus év legyen”, de ehhez az szükséges – tette hozzá -, hogy „véghezvigyük a Brexitet”.
A brit kormányfő szerint a brit gazdaságot sem lehet mozgásba lendíteni, amíg a Brexit-folyamat le nem zajlik.
Kijelentette: semmi más nem okoz olyan mértékű „bizalmi korróziót” a brit politikában, mint az, hogy három és fél évvel a kilépésről döntő népszavazás után még mindig lezáratlan a Brexit ügye.
Johnson szerint az Egyesült Királyság a Brexit január 31-i határnapján kilép az EU-ból, mivel megvan a kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodás.
Az egyetlen tényleges és komoly horderejű újdonság Jeremy Corbyn részéről hangzott el a műsorban. A Munkáspárt vezetője ugyanis most először válaszolt konkrétan arra a kérdésre, hogy egy esetleges újabb EU-népszavazáson ő személyesen a további brit EU-tagság vagy a kilépés mellett kampányolna-e.