Szájmaszkos ázsiai diákok lépnek ki a Budapesti Corvinus Egyetemről, maszk nélküli magyar társaik épp ebédelni indulnak.
Kelemen Hunor: Az erdélyi magyarok ügye az erdélyi magyaroknak a legfontosabb
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.
Szájmaszkos ázsiai diákok lépnek ki a Budapesti Corvinus Egyetemről, maszk nélküli magyar társaik épp ebédelni indulnak.
A tömegben fel sem tűnik, ki tart az ellenkező irányba, az Amerikai Kuckó (American Corner) itteni helyisége felé. Vagy feladatai végeztével távozik onnan.
– Bernie Sandersre szavaztam, szerintem nyerhet is, minden csak a részvételi arányon múlik – mondja Quentin, a nálunk tanuló amerikai fiatalember, aki Georgia államból való. A Demokrata Párt előválasztási sorozata most érte el Budapestet; a külföldön élő demokraták a világ 240 pontján adhatják le voksaikat. Sanders szenátor mellett mostanra csak Joe Biden, Barack Obama egykori alelnöke maradt versenyben. A tét az, ki lesz Donald Trump elnök ellenfele novemberben. Ezt a nyári országos pártkonvenció dönti el, addig a riválisok küldöttszavazatokat gyűjtenek.
– Nekünk, a külföldön élő demokratáknak is lesz konvenciónk, mégpedig májusban, Torontóban, ahol 21 küldöttet választunk meg az egész világról – magyarázza Merrill Oates. A baseballsapkás fiatalember, aki egy informatikai konzulens céget vezet, a hazánkban élő demokratákat tömörítő szervezet elnöke. Államonként eltérő a szabályozás, ki mi alapján voksolhat.
– Otthonról kaptam az értesítést – mutatja a Kaliforniából érkezett, okkersárga borítékját Kevin Taylor. A középkorú férfit ismerősei Szabónak hívják; a két vezetéknév ugyanazt jelenti.
A szavazók természetesen nem kötelesek elárulni, kire adták le voksukat, de a hangulatból azt szűrjük le: inkább Sanderst támogatják, és mielőbb meg akarnak szabadulni Trump elnökségétől. – Írja le nyugodtan: 2016-ban két napig sírtam! – idézi fel Marylin Ball-Brown a négy évvel ezelőtti elnökválasztást, amikor is Trump meglepetésre legyőzte Hillary Clintont. Ball-Brown még évekkel ezelőtt határozta el férjével, hogy öreg napjaikra Washington államból Európába, azon belül is hazánkba települnek át. Most is Veresegyházról vonatoztak fel a szavazásra. – Talán azért, mert az Európában élő amerikaiak nyitottabbak a világra, mint az otthoniak?! – feleli a nyugdíjas asszony arra kérdésre, miért liberális indulót támogatnak. Sanders négy éve a voksok több mint kétharmadával győzte le a budapesti előválasztáson Clintont, akkori pártbeli riválisát.
Bűnöző, aki lábbal tiporja az emberi jogokat, a szénhidrogénekre épülő, környezetpusztító energiakitermelést támogatja – az Amerikai Kuckóban összesereglett demokraták nem mennek a szomszédba az elmarasztalásért, ha Trump kerül szóba. – Mindössze három impeachment-perre került sor eddig az amerikai történelemben, de a mostani volt az első, amelyikre még csak tanúkat sem idéztek be – panaszolja Kevin Taylor a balul elsült kísérlet kapcsán, amellyel megbuktatták volna Trumpot. Most abban bíznak, hogy Sanders végzi el a feladatot.
A kommunisztikus nézeteket valló szenátor pár éve még jó egy ismerőssel is találkozhatott volna a Corvinus aulájában. Marx Károllyal – fémkiszerelésben.
Merénylet az amerikai nagykövetségnél
Öngyilkos merényletet követtek el tegnap az Egyesült Államok tuniszi nagykövetségének közelében. A támadásban öt rendőr és egy civil megsérült, a helyszínre robogóval érkező két merénylő pedig – az épületbe való sikertelen behatolási kísérletet követően – felrobbantotta magát. Egyelőre egy szervezet sem vállalta magára a felelősséget. Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett ugyanakkor azzal a támadással kapcsolatban, amelyet egy kabuli emlékünnepségen hajtottak végre. A kialakult tűzharcot követően legalább 32-en meghaltak, többtucatnyian pedig megsebesültek. Az eseményen több afgán vezető részt vett, köztük Abdulla Abdulla miniszterelnök, korábbi elnökjelölt is, aki azonban sértetlen maradt.
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.
A buszon mintegy húsz ember utazott.
A rendőrök nem tudták megállítani a dühös tömeget.
Az emberek nem akarnak háborút.
Szentkirályi Alexandra: A mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle
Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után
Házasság első látásra – Fény derült Laci új párjának múltjára: Palik László, eljegyzés és szakítás
Megvan a Békemenet időpontja!
"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet
Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene
Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
A Real–Bayern meccs bíróbotránya a magyar válogatott Eb-csoportjára is kihat
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.
A buszon mintegy húsz ember utazott.
A rendőrök nem tudták megállítani a dühös tömeget.
Az emberek nem akarnak háborút.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.