Rakétaeső
Az elmúlt napok tüntetésein Izraelt láttuk elnyomónak, míg a Hamász maga volt a tökély. Igaz, Izraelt azért letörölnék a térképről.
Az elmúlt napok tüntetésein Izraelt láttuk elnyomónak, míg a Hamász maga volt a tökély. Igaz, Izraelt azért letörölnék a térképről.

Az amerikai elnökválasztás azon a kérdésen dől el, hogy az elnök tudja-e kezelni a koronavírus-járványt.

Bernie Sanders már most beállt Joe Biden mögé, hogy közösen buktassák meg Donald Trump elnököt.
Felfüggesztette a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott kampányát Bernie Sanders.

Ha egy hülye Budapesten, az V. kerületben delirál valamit az „orbáni diktatúráról”, a világ összes hülyéje egyszerre delirálni kezd. Ez a Soros-hatás. Az érdeklődők most élő egyenesben tanulmányozhatják ezt.

Két napja rettegésben élek.

A vermonti szenátor a keddi előválasztásokon, és az egy héttel korábbi, úgynevezett szuperkedden is a legtöbb államban alulmaradt Joe Bidennel szemben.
Joe Biden utcahosszal jobban áll a felmérések szerint Bernie Sandersszel szemben abban a négy államban, ahol ma előválasztást tartanak.

Bernie Sanders szenátor többek közt az 1960-as évek Maót, Che Guevarát, Fidel Castrót és Ho Si Minht dicsőítő, az egyetemeket és a nagyvárosokat káoszba fullasztó baloldalának (a 68-as nemzedéknek) szellemi utódja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A most bevezetett Trump-számla például ugyanaz, mint a magyar babakötvény.

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint alapvetően a Tiszáé a felelősség a párt mobilapplikációjának adatszivárgási ügyében, azonban a hatósági vizsgálat akár tavaszig is elhúzódhat.

Nem árulták el neki, hogy pontosan mi történt vele.

Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

Sorozatos korrupciós botrányok Zelenszkij alatt.

Keddre is többen kaptak behívót, folytatódik a jogellenes eljárás.

A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

Mi történne, ha a polgárháború sosem érne véget, és az Egyesült Államok sorsát az apokalipszis négy lovasa irányítaná?

Csökkenhet a termelőket sújtó bürokrácia.

Jövőre a 14. havi nyugdíjból egyheti összeget kapnak meg a nyugdíjasok, megemeli a kormány a költségvetési hiánycélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.