időjárás -3°C Fábián, Sebestyén 2022. January 20.
logo

Rakétaeső

Pósa Tibor
2021.05.31. 12:05
Rakétaeső

Vajon van-e joga egy államnak megvédeni magát a külföldről érkező támadás ellen? Bár a felelet egyértelműnek látszik, Nyugaton az erre adandó válasz már korántsem egyszerű. Az elmúlt napokban lezajlott tüntetéseken Izraelt láttuk elnyomónak, rasszistának, míg a Palesztin Hatóság és a Hamász maga volt a tökély, igaz, Izraelt azért letörölnék a térképről. Miért állt feje tetejére a világ?

Egy karikatúra akár ezer szónál beszédesebb. A rajzon egymás mellett látható a sydney-i operaház, a New York-i Szabadság-szobor, a londoni Parlament épülete, a párizsi Eiffel-torony, amint rakéták tömegei repülnek feléjük, hogy elpusztítsák a nemzeti jelképeket. Te mit tennél? – teszi fel a kérdést az izraeli védelmi minisztérium plakátja. Amerikában valószínűleg a nemzetvédelmi tanács hosszasan ülésezne, hogy milyen – természetesen az emberi jogokat a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartó – választ adjanak a hamarosan bekövetkező csapásra. A brit parlament elmélyülten fogalmazná meg a nyilatkozatát, amelynek tartalma az, hogy „barátaim, ezt azért mégsem kellene”. Az Élysée-palotában nagy hangsúlyt helyeznek a népek barátságára, az eltökélt együttműködésre, csak éppen a rakéta gyorsabb volt náluk. Ne higgyünk ezeknek a hamis képeknek:

minden nemzetállam azonnal visszavágna a támadóknak, mégpedig olyan keményen, hogy az tanuljon abból.

Izraelnek ehhez nincsen joga. Legalábbis ez derül ki számos nyugati baloldali megmozdulásból, amelyeken a hetek óta zajló palesztin–izraeli rakétaháborúban – jelenleg felfüggesztették egymás lövését, a jelentős nemzetközi nyomásra tűzszünetet rendeltek el – a palesztin félt magasztalják, míg a zsidó államot háborús bűnökkel vádolják. Honnan ered ez a nézőpont, amely nem foglalkozik a tényekkel? A kelet-jeruzsálemi összecsapások után a Hamász palesztin szervezet megkezdte előbb a térség, majd egész Izrael rakétákkal való támadását. Jeruzsálemben bármelyik pillanatban kitörhet olyan konfliktus, amely elvezethet egy komoly összecsapásig. De miért most? Miért nem egy évvel ezelőtt, amikor az Egyesült Államok elnökét Donald Trumpnak hívták? Azért, mert a volt elnök egyértelműen kiállt az izraeli kormány mellett, a zsidó állam és Amerika a legjobb barátok voltak. Nemcsak Jeruzsálembe tette át az amerikai nagykövetséget, hanem együttműködést hozott létre számos arab ország és zsidó állam között is. A palesztin ügy immár nem volt elsőrangú probléma, már az arab államok zömének sem.

Felrémlett a lehetőség, hogy a palesztin ügy fokozatosan elveszti jelentőségét.

Ám a tavaly novemberi amerikai elnökválasztásokon Joe Biden és a demokraták győzelmével változás következett be. Ismét felvirradt a palesztinok napja. Az új államfő már sikere előtt kifejtette, hogy kiegyensúlyozottabb viszonyokat szeretne látni a közel-keleti külpolitikában. Még az izraeli lapok is megállapították, hogy Biden nem antiszemita, de vele együtt számos zavaró tényező is megérkezett a Fehér Házba. Elsősorban Kamala Harris alelnöknőre és a Demokrata Párt radikális szárnyára gondoltak. Ez a csapat Squadnek, Osztagnak nevezte el magát, amelybe a radikális képviselők és szenátorok tartoznak. Ők zászlajukra tűzték „Palesztina felszabadítását”, ezzel gyökeres fordulatot hoztak a Demokrata Pártban, amely a zsidók első számú támogatójaként volt számon tartva.

Biden döntését, hogy a jelenlegi izraeli–palesztin konfliktusban egyértelműen kiállt a zsidó állam mellett, ezért fogadta nagy megdöbbenés pártjában.

Az elnök, aki ha valamiben, akkor a külpolitikában jártas, hiszen vagy harminc évig e téren dolgozott, hosszas mérlegelés után végül hagyományos döntést hozott. Az izraeli szövetség fontosabb volt számára, mint a saját pártja radikális baloldala. Most került először nyíltan szembe vele. Az elnök kifejtette, hogy a zsidó államnak joga van az önvédelemre, amivel kitette magát a szélsőséges újmarxista áramlat támadásainak. Volt olyan radikális képviselő, aki azt rótta fel Tel-Avivnak, hogy miért használja ki a fölényét a palesztinokkal szemben – ami részben az amerikai pénzügyi támogatásoknak köszönhető –, hiszen azok úgysem tudnak visszavágni. Tehát Izraelben karba tett kézzel kellene nézni a rakétaesőt.

Etaf al-Najili palesztin művész festi a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet lerombolt gázai épület falára. Kozmetika? Fotó: Getty Images

Bernie Sanders, aki a demokrata párti előválasztáson Biden ellenfele volt, a The New York Timesba írott cikkében kifejtette: „Ha Izraelnek joga van a békés és biztonságos életre, akkor a palesztinoknak is. Ha az Egyesült Államok a nemzetközi színtéren az emberi jogok terén hiteles politikát akar folytatni, akkor nekünk ezeket a normákat szigorúan be kell tartanunk. El kell ismernünk, hogy a palesztinok jogai számunkra fontosak.” Elizabeth Warren, aki szintén vetélytársa volt az előválasztási küzdelemben Bidennek, egyértelműbben fogalmazott: „Ha továbbra is katonai segéllyel támogatjuk Izraelt, akkor hiába várjuk el tőle, hogy megváltoztassa a véleményét.”

A Black Lives Matter, a BLM mozgalom különösen palesztinpárti.

A párt legszélsőségesebb része, a „fiatal demokraták” különösen hallgatnak Alexandria Ocasio-Cortez képviselőnőre. „Az izraeli–palesztin konfliktus a mi problémánk is, mivel mi is szerepet játszunk az igaz­ságtalanságban, az emberi jogok megsértésében, amelynek áldozatai a palesztinok” – fejtette ki a honanya a kongresszus előtt elmondott beszédében. Ocasio-Cortez utalt a katonai segélyre is, amellyel az Egyesült Államok szerepet vállal a közel-keleti jogsértésekben. Elítélte azt is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában Amerika arra használja a vétóját, hogy az Izraelt elítélő határozatok elfogadását meggátolja. Határozott törés mutatkozik az új baloldal és a BLM-hívők által elképzelt külpolitika és az elnök megítélése között.

Kamala Harris, az alelnök a palesztin ügyről még nem nyilvánított véleményt. Talán csak azért, mert józanul kerüli, hogy ilyen korán szembehelyezkedjen főnöke álláspontjával, ugyanis ő is a palesztinokhoz húz. Helyette unokahúga, Meena Harris tette le a névjegyét: „Nem lehet úgy kiállni az emberi jogok mellett, hogy közben a palesztinok elnyomása felett szemet hunyunk.” A jogászvégzettségű, harminchat éves gyermekkönyvíró, aki előszeretettel hivatkozik a nagynénire, határozott irányvál­tással egyre inkább a politikai témák felé fordul.

A szomáliai származású Ilhan Omar New York-i kongresszusi képviselőnő felháborodva azt közölte a kormány Izraellel kapcsolatos állásfoglalásáról, hogy az „undorító és erkölcstelen”.

A fátylat ­viselő muzulmán nő szavai ma már nem váltanak ki megdöbbenést a demokrata párti képviselőkből.

A Hamász palesztin terrorszervezet – ez az amerikai besorolása – tavaly év végén joggal örült a demokraták előretörésének. Olyan hangos palesztinpárti lobbierőt jelentenek az Egyesült Államok törvényhozásában, hogy korábban el sem tudtak volna képzelni hasonlót. A számukra kedvező amerikai hangulat bizonyosan szerepet játszott abban, hogy ilyen gyorsan cselekedtek. Ürügyet találni a Közel-Keleten nem nehéz. Hogy tovább növeljék a befolyásukat, olyan akciókat kell elkövetniük, mint a két intifáda, amely rájuk irányítja a közvélemény figyelmét. De az sem rossz,­ ha kilőnek Izraelre sok-sok ezer rakétát. Erre biztosan érkezik majd a zsidó viszonválasz, és akkor lehet mutogatni a lerombolt házakat és a halottakat. Ekkor már senki sem kérdezi, hogy ki kezdte az egészet. Izrael gázai szárazföldi bevonulását eddig még nem sikerült kiprovokálni, mert az kiváló lehetőséget nyújtana a szenvedések bemutatására. De jó lesz ez így is, hiszen eljut az üzenet az elnyomott, leigázott, nyomorban tartott népről, amely hősiesen ellenáll a rasszista, gyarmatosító, cionista Izraelnek. Még a saját veszteségeik, a polgári áldozatok is kevéssé érdeklik a Ha­mászt. Majd lesz utánpótlás.

Kiemelt kép: Getty Images