Túlesett első sokktesztjén az amerikai haditengerészet USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó anyahajója az Atlanti-óceánon, Florida partjainál.
A próba keretében múlt pénteken húsz tonna robbanóanyagot robbantottak fel a százezer tonnás monstrum közelében a víz alatt, a detonáció ereje 3,9 erősségű földrengésnek felelt meg a Richter-skála szerint
– közölte a United States Geological Survey. A haditengerészet arra volt kíváncsi, hogy az anyahajó jól állja-e majd a csapásokat harci körülmények között, azaz élesben is bevethető-e. A sokktesztről vasárnap kiadott videófelvételen látszik, hogy a hajótesttől néhány méternyire bekövetkező robbanás nyomán óriási, szétterülő vízoszlop szökik a magasba.
Az atommeghajtású, első osztályú USS Gerald R. Ford egyike a világ legújabb és legnagyobb anyahajóinak, megépítése 13 milliárd dollárba került. A legutóbbi hasonló próbát más hadihajókon 2016-ban hajtották végre – emlékeztet a Deutsche Welle német hírportál. A haditengerészet közleménye szerint a több mint háromszáz méter hosszú Ford fegyverneme legújabb és legmodernebb repülőgép-hordozója, fejlett számítógépes modellezési képességgel felruházva. Az USA harmincnyolcadik elnökéről elnevezett hajó elkészülte után sikeres, 18 hónapig tartó próbaút- és tesztperiódust zárt le áprilisban, s ezalatt a legénység határidő előtt elvégezte az összes kitűzött tesztet, a tervezett javításokat és a karbantartást. A mostani sokkteszt után még kell fél év, hogy elvégezzék a szükséges módosításokat, javításokat, mielőtt ténylegesen is szolgálatba állítják.
Közben az orosz hadiflotta sem tétlenkedett.
A moszkvai védelmi minisztérium mai közlése szerint a flotta a feltételezett ellenség repülőgéphordozó-harccsoportjának megsemmisítését gyakorolta a Csendes-óceánon a Kuril-szigetektől mintegy négyezer kilométerre, Hawaii irányában
– tudósított az MTI.
A manővereken részt vevő két, egymástól 300 mérföldre elhelyezkedő hajóraj egyike a feltételezett ellenség szerepét kapta a flottacsoport fő erőivel szemben. A feladat a hordozóharccsoport felderítése, az ellentevékenység és a feltételezett ellenségre mért szimulált rakétacsapás volt. A közös gyakorlaton részt vett egy tengeralattjáró és a csendes-óceáni flotta légi erejének több nagy hatótávolságú Tu–142M3 típusú tengeralattjáró-elhárító repülőgépe is. Őket a hadgyakorlathoz közeli térségben a flotta MiG–31BM nagy magasságú vadászfelderítő gépei kísérték. A gyakorlatok során a hajócsoport a repülőgépekkel együttműködve azt gyakorolta, hogy cirkálórakétákkal támadást hajt végre a feltételezett ellenség katonai infrastruktúrájának kritikus fontosságú létesítményei ellen. Június 10-i közlés szerint az orosz csendes-óceáni flotta a szovjet idők óta példátlan gyakorlatba kezdett, mintegy húsz hadihajó és tengeralattjáró részvételével.