időjárás 13°C Nándor 2021. October 19.
logo

„Mi nem állig fegyverben jelenünk meg”

László Dávid
2021.09.28. 06:10 2021.09.28. 15:49
„Mi nem állig fegyverben jelenünk meg”

Négy éve sincs, hogy Irakot hivatalosan felszabadították az Iszlám Állam rövid, de kegyetlen rémuralma alól. A győzelem azonban természetesen nem jelenti azt, hogy az országban ne leselkednének veszélyek, és ez alól a segélyszervezetek sem jelentenek kivételt. Mik a legfőbb fenyegetések, hogyan lehet ellenük védekezni, és lehet-e Irakból egy újabb Afganisztán? Szatmári Barnabással, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet iraki képviseletének vezetőjével és Makin Musztafával, a terepi biztonságért felelős munkatársával beszélgettünk.

– Hogy lesz valakiből biztonsági főnök, mit csinált a háborús időkben?

Makin Musztafa: – Irakban hasonló történt 2014-ben, mint ami most történik Afganisztánban. Mikor az Iszlám Állam megjelent, aki csak tehette, menekült. Én abban az időben egy kanadai olajvállalatnál dolgoztam, de aztán a háború miatt hamarosan fixer lett belőlem. A fixer dolga, hogy a médiának segítsen, például tartsa a kapcsolatot a katonákkal, átjuttassa az újságírókat az ellenőrzőpontokon, fordítson. Így aztán lényegében minden jelentősebb csatát a frontvonalról láttam; ott voltam Kirkukban, Szindzsárban, Moszulban. Nem túloztak a beszámolók, amelyek a moszuli ostromot az egyik legvéresebb harcként írták le, egész nap hullottak a bombák, volt olyan légicsapás, amely háromszáz emberrel végzett. Én magam is háromszor megsebesültem. Első alkalommal éppen Moszulban. Emlékszem, az Iszlám Állam egy magaslatot uralt, mindent behálóztak az alagútjaik, ami nehézzé tette az iraki hadsereg előrenyomulását. Mikor elfoglaltak egy főleg orosz harcosok által lakott városrészt, hirtelen az egyik alagútból előugrott egy terrorista, és gránátot dobott közénk. A repeszektől az orromon és a szememen sérültem meg. Máskor a vállamba kaptam egy lövedéket. De nem minden fixer volt ilyen szerencsés, volt olyan barátom, aki nem jött vissza a frontról.

– Milyen most a biztonsági helyzet?

Makin Musztafa: – Alapvetően jó, Kurdisztánban és az iraki területeken is. Az Iszlám Államnak viszont vannak alvó sejtjei, főként a „senki földjén”, a kurd és szövetségi területek közötti hegyvidékes területeken. Veszélyt jelenthetnek a hamis ellenőrző pontok is, melyeket azért állítanak fel, hogy tőrbe csaljanak.

Az újjáépítési helyszínek, olykor fel nem robbant bombákat rejtenek. Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet.

– Azt hihetnénk, hogy a segélyszervezetek nem célpontok, de nem is tévedhetnénk nagyobbat: a statisztikák szerint tavaly nagyjából ötszáz alkalommal támadtak rájuk világszerte. Miért bántana valaki embereket, akik segíteni vannak ott?

Szatmári Barnabás: – Például az emberrablások egyik oka az, hogy nagyon sok a félreértés. Egyes csoportok, törzsek nem elégedettek azzal, hogy kik a segélyprogramok kedvezményezettjei, vagy miért nem a saját embereik a kedvezményezettek. Irakban azonban ez egyáltalán nem jellemző napjainkban. Itt a legfőbb kihívást nem ez, hanem a háború maradványai, a fel nem robbant robbanóanyagok jelentik. Különösen a távolabbi helyeken, amelyek még a biztonsági erők és helyiek által is kevésbé látogatottak, előfordultak már halálos balesetek ilyenek miatt. Mi is találkoztunk már a problémával, az egyik projektünk helyszínén egy szinte teljesen lerombolt házat kellett újraépítenünk. Habár az iraki hadsereg szerint a területet megtisztították, a romok elhordásakor felmerültek aggályok, ezért újabb átvizsgálást kértünk. Óvatosságunk kifizetődött, mert találtak még olyan eszközöket, amelyek veszélybe sodorhatták volna az ott dolgozókat.

– Még csak nem is páncélozott járművekkel, felfegyverkezve közlekedtek?

Szatmári Barnabás: – A legtöbb civil szervezetnek nagyon szigorú előírásai vannak erre vonatkozóan. Természetesen mi nem használunk fegyvereket, de annak érdekében, hogy sikerrel és biztonságban hajthassuk végre a projektjeinket, szigorú biztonsági protokollt követünk, és időnként együtt kell működünk a katonasággal és rendőrséggel. Legyen szó régóta felszabadított vagy máig konfliktusos területekről, ez a szabály. Mi szeretnénk a közösség tagjai lenni, az viszont nem közvetítene túl jó üzenetet, ha állig fegyverben jelennénk meg. Azt akarjuk sugallani, hogy mi megbízunk bennük és ők is megbízhatnak bennünk. Ez az együttműködésünk alapja, enélkül segíteni sem lehet.

– És bíznak az irakiak a magyarokban, akikről addig sosem hallottak?

Makin Musztafa: – Mikor terepre megyek, először mindig elmagyarázom a helyieknek, kik azok a magyarok, mi az Ökumenikus segélyszervezet. De mára elég nagy nevünk van Irakban. A legtöbben tudják, kik vagyunk, hogy milyen sokat segítettek a magyarok.

Az egyik felújított egészségügyi központnál. A legtöbben tudják, milyen sokat segítettek a magyarok. Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet.

– Az afganisztáni eseményeket látva, megismétlődhet ugyanez a forgatókönyv Irakban is?

Makin Musztafa: – Nem, teljesen kizárt. Irakban a helyzet stabil. Persze tudom, hogy az afgán kormányerőket is az amerikaiak képezték ki, de a kurd és iraki csapatok is sokkal felkészültebbek.

Szatmári Barnabás: – Sosem lehetünk biztosak abban, hogy egy olyan országban, amelyet évtizedek óta háború sújt, a munkánk örök életű lesz. De a célunk nem is ez. Mi azért dolgozunk, hogy humanitárius és fejlesztési programjainkkal alulról szervezve megerősítsük a társadalmat. Hiszünk abban, hogy ha tudunk perspektívát adni, ha a helyiek képesek emberhez méltó életet élni, akkor egy fegyveres milícia sem lesz képes olyan népszerűségre szert tenni, mint történt az Afganisztánban. 

– Milyen új programjaik vannak Irakban?

Szatmári Barnabás: – Az országban egyre több területen vagyunk jelen, de most Szindzsárra jobban koncentrálunk, mert a jazidi közösségnek itt van a legnagyobb szüksége segítségre. Két egészségügyi intézményt már helyreállítottunk, de igyekszünk más eszközöket is találni, hogy támogassuk a menekültek visszatérését. Itt még az alapvető életfeltételek sem adottak, a menedék, az ivóvíz, a mezőgazdaság újjáélesztése is fontos feladat. Viszont nehéz a terep, mert több érdek csap össze a régióban, máig rendszeresek a bombázások. Közben a Hungary Helps és a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködésben folytatjuk az üldözött keresztények megsegítését a Ninive-fennsíkon. Számukra az alapok már biztosítottak, biztonságban vannak, a következő lépés a munkahelyteremtés. A humanitárius szakaszból átlépünk a fejlesztési szakaszba, ami egy hosszabb távú folyamat.

Húszéves misszió

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 2001 óta van jelen Afganisztánban, és állandó helyi képviseletén keresztül több mint ötmilliárd forint értékben hajtott végre humanitárius, valamint fejlesztési programokat. A tálib hatalomátvétel nyomán kialakult biztonsági helyzetre való tekintettel a szervezet felfüggesztette munkáját Afganisztánban, és a magyar kormánnyal szoros együttműködésben biztonságba helyezte a képviselet helyi munkatársait és családtagjait – tájékoztatta lapunkat a segélyszervezet. Arra a kérdésre, hogy látják jövőjüket az országban, folytathatják-e húszéves missziójukat a tálib uralom alatt is, úgy válaszoltak, „a szervezet szorosan követi az afganisztáni fejleményeket, és nemzetközi partnereivel koordinálva vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan tud a jövőben a térségben segítséget nyújtani”. Afganisztánban eddig az éves GDP nagyjából negyven százalékát nemzetközi segélyek jelentették, így a pénzcsapok elzárása a gazdaságot is óriási kihívás elé állítja. Az ENSZ egymilliárd dollárt gyűjtött össze nemrégiben egy donorkonferencián, sokan azonban megkérdőjelezik, hogy a pénz és és egyéb segélyek a megfelelő helyre kerülnek, nem pedig a szélsőségesekhez. (MN)